LEKÖSZÖN a Nyugdíjas Egyesület teljes vezetése

Pataki Pál távozó elnök
Pataki Pál távozó elnök
A Gödöllő Városi Nyugdíjasok Egyesület 1989 óta működik töretlenül városunkban és kínál változatos programot a nyugdíjas korosztálynak, akik mintegy 20 százalékát teszik ki a lakosságunknak. Az egyesület idén mérföldkőhöz érkezett, az élén álló vezetőség nagy része – tekintettel egészségi állapotára vagy előrehaladott korára – lemond elnökségi tisztségéről, és sokéves áldozatos munka után átadja a stafétát az újaknak, akiket február 9-én az egyesület tisztújító Küldöttgyűlésén fognak megválasztani. Így most szeretnénk ebben a lapszámban a leköszönő elnökségnek figyelmet szentelni, a következőben pedig a megválasztott új tisztségviselőket mutatjuk be.

Pataki Pál, az alapító elnök, Vass Károlyné Babi néni méltó utódjaként tíz éven át töltötte be az elnöki posztot. Minden tettében érezhető volt, hogy szolgálatként végezte feladatait, nagy odaadással és lelkiismeretességgel intézte szívvel-lélekkel ügyeit és hordozta nap mint nap az egyesület sorsát, nagy tisztelettel és alázattal embertársai iránt.
Hogyan értékeli ezt a 10 évet, mi mindent sikerült véghez vinni, mit üzen az újaknak?
Elnöki pályafutásom során, ahogy Goethe is írja: „Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság ezen a világon” – a szeretetet tűztem ki célul, és ez úgy érzem, meg is valósult. Felemelő érzés, hogy az egyesület vezetőségében elértem, hogy egymást tisztelik és segítik a munkában. Sikerült minden évben megrendezni nagyobb programjainkat – Idegenvezetők Világnapja, Nyugdíjas Juniális, 90 évesek köszöntése, Nyugdíjas Szilveszter –, amik mindig telt házasak szoktak lenni. Kezdettől fogva szervezzük a Nyugdíjas Akadémiát, és évente számtalan kirándulást, amit gyakran meg kellett ismételni a nagy érdeklődés miatt. Ezekről felvételt készítettünk, és közkinccsé tettük. Egyesületünk életében felértékelődött a közösség ereje, annak fontossága. A klubok szépen működnek, önállóan szervezik programjaikat, egyeztetve a vezetőséggel. De szoros kapcsolatot építettünk ki más szervezetekkel, klubokkal városon belül és kívül is. Önkénteseink több nagyobb projektet is segítenek, részt vesznek a Pedibusz programban, közreműködnek az élelmiszermentésben, karácsonykor pedig minden évben 50-55 szeretetcsomagot állítunk össze a rászoruló, egyedül élő nyugdíjas társainknak. Kulturális eseményekben is jeleskedünk.
Életre hívtuk a Próza- és versmondó-találkozót, klubtársaink műsoraikkal országos fesztiválokon vesznek részt. A Szurdok György nevét viselő Nyugdíjas Kórus megalakulásával sokunk régi álma vált valóra, akik rendszeresen kapnak meghívást városi és más rendezvényekre is. Idén 10. alkalommal rendezzük meg az Idegenvezetők Világnapját, melynek résztvevői viszik tovább városunk jó hírét. Az évek során az önkormányzat is elismerte az Egyesület tevékenységét, Hajnal Irénke, Sebő Marika és én is rangos elismerésben részesültünk.
Úgy érzem, a vezetőség kezdettől fogva elfogadott és támogatott. Ha bármi kérdés vagy probléma merült fel, mindig meg lehetett velem beszélni. Öröm volt látni, hogy a munkám eredményes volt, és sok egyedülállónak tudtunk segíteni, tartalmas programokat kínálni. Úgy gondolom, hogy a szeretet hatja át az egyesületeinkhez tartozó tagjaink életét, és élhetőbb napjai vannak azoknak, akik részt vesznek a programjainkon. Gödöllő kulturális és morális minősége messze az országos átlag fölött van. Jó érzés tölt el bennünket, ha ehhez az egyesületünk is hozzájárulhatott.
Azt az elvet vallom, hogy addig szolgáljunk, míg szolgálatunk hasznos. Én is addig szeretném szolgálni Gödöllőt, amíg tudom. Ez az idő eljött. Megromlott egészségemmel tovább már nem tudom a szolgálatomat végezni. Átadom a megválasztásra kerülő új elnöknek.
Ezúton szeretném megköszönni polgármester úrnak és munkatársainak a munkánkhoz adott sok-sok segítséget, támogatóinknak pedig, hogy segítik működésünket. Szeretném megköszönni a vezetőség tagjainak, a klubvezetőknek lelkiismeretes munkájukat, amit én szolgálatnak tartok, hiszen egész évben rendületlenül végzik feladataikat.
A korábban megválasztott vezetőségi tisztségviselők ideje, mandátuma lejárt, átadjuk a helyünket az új vezetőségi tagoknak, akiknek kívánom, hogy legyen egyetértés közöttük, tiszteljék, szeressék egymást, fogadják el egymás meglátásait, tanácsait, hiszen „egységben az erő!”

BÚCSÚZNAK AZ ELNÖKSÉGI TAGOK

Sebő Györgyné, Marika

Sebő Györgyné, Marika

Örömmel írom, hogy nyugdíjazásom óta tagja vagyok a Gödöllői Nyugdíjas Egyesületnek, ezzel szerintem a legrégebbi tag címet is elnyertem. Az évek során általában programszervezésekkel foglalkoztam. Később titkárrá választott az egyesület, de a szervező munka végigkísérte tevékenységemet. Színházlátogatások, akadémiai előadások, zenés-táncos estek, divatbemutatók, egészséges életmóddal kapcsolatos kóstolóval egybekötött délutánok voltak a repertoáromban, melyek kapcsán az idősebb korosztályt is be tudtam vonzani a klubok valamelyikébe, a közös időtöltésbe, melyek mindnyájunkra jó hatással bírnak. Kiemelt program volt mindig a 90 évesek köszöntése, melyek kapcsán láttam, hogy milyen remek dolog ezt a magas életkort is megérni mentálisan és fizikailag jó egészségben. Büszke vagyok arra, hogy a munkám által emlékezetes programokkal gazdagítottam nyugdíjas társaim mindennapjait. Kívánok a következő vezetésnek jó egészséget, és tudjuk, hogy a több évtizedes munkát szeretettel folytatják majd!

Kalydy Endréné, Maya

Kalydy Endréné, Maya

A Nyugdíjas Egye sületbe Vass Ká rolyné Babika hívott még 2013ban Kiss Kálmán mellé a felügyelőbizottságba. A munkánk lényege a jogszabályok betartásának vizsgálata és az Egyesület eredményességének tanácsokkal való segítése volt. Egyidejűleg a Könyvtár Őszikék Nyugdíjas klubjának pénzügyi referenseként a még dolgozó elnök helyettesítését is elláttam ez idő alatt. Öröm volt számomra, hogy Pataki Pál elnök úrral írásbeli megállapodás keretében a 140 tagú Életmód Csontritkulásos klub elnökeként kölcsönösen támogattuk egymás munkáját, igény és lehetőség szerint. Korom és betegségem miatt lemondani kényszerültem. Büszke arra vagyok, hogy egy nagyon tartalmas, elkötelezett és empatikus egyesület tagja lehettem. Tanácsom a most helyünkbe lépőknek, használják ki azt a lehetőséget, hogy ténylegesen is a nyugdíjasok érdekeit képviseljék és összetartással még erősebbé, hasznosabbá tegyék egymás munkáját!

Kiss Kálmánné néhai férjével

Kiss Kálmánné, Erzsike

Férjemmel, Kiss Kálmánnal együtt minket is Vass Károlyné Babika hívott az egyesületbe. Kálmán a felügyelőbizottság elnöke lett, én pedig kulturális és szervezési feladatokat végeztem. Férjem halála után lettem a felügyelőbizottság tagja, de emellett sok egyéb feladatot is elláttam, mint például a koszorúzások, ajándékok intézése, a Nyugdíjas Akadémia technikai lebonyolítása, és éveken át én szerveztem a tombolát is a nagyobb rendezvényeinken. Nagyon szerettem ezeket a feladatokat végezni, de most koromra és egészségi állapotomra tekintettel szeretnék visszalépni, de az újak továbbra is számíthatnak segítségemre. Büszke vagyok, hogy összetartó közösséget építettünk. Sokat tanultam az elnököktől. Babikától a közösségi szellemet és a becsületes munkát. Pali pedig mindig a megoldást kereste, minden tevékenységét a szeretet és az Istenbe vetett hit hatotta át. Az újaknak kívánok további sikeres csapatépítést, tartalmas programokat és lelkes tagságot, és hogy éppolyan szívvel-lélekkel végezzék munkájukat, ahogy mi tettük.

Hajnal Iren

Hajnal Irén

Immár 25 éve vagyok az Egyesület tagja. A korábban főként hobbiként, munkám mellett végzett idegenvezetés nyugdíjas életem meghatározó részévé vált. Vezetőségi tagként 10 éve dolgozom. Ez idő alatt közel kétszáz kirándulást, rendezvényt szerveztem. Útjainkon hazánk és határon túli területeink történelmével, műemlékeivel, csodás természeti tájainkkal ismerkedtünk. Mindezeket baráti társaságban, korosztályunk igényeihez igazodva, sok esetben pótolván azt, amire a szorgos, dolgos évek alatt nem adódott alkalom. Szerettem ezeket az utakat, hiszen nemcsak a résztvevőknek, hanem számomra is életre szóló élményeket adtak – sok kedves ismerőst, barátot szereztem. Az Idegenvezetők Világnapja rendezvényein pedig több száz vendéggel ismertettük meg lakóhelyünk szépségeit. Büszke vagyok arra a hiánypótló, tizenkét részből álló, városunkat bemutató kisfilmsorozatunkra, mely szakmai szempontból is elismerést kapott. Kívánom az utánam jövőknek, hogy mindig kitartással, türelemmel, alapos felkészültséggel és főként kivétel nélküli emberszeretettel végezzék majd ezt az olykor ugyan nem könnyű, ám sok örömet is adó tevékenységet.

Fejeregyhaz Peterne

Fejéregyházi Péterné, Zsóka

2018-tól a Gödöllői Cukorbetegek Egyesületének vezetőjeként vettem részt a Nyugdíjas Egyesület vezetőségi ülésein, majd 2020-ban választottak vezetőségi tagnak. Nem volt „megnevezett” feladatom, de igyekeztem segíteni abban, amiben csak tudtam, többek között a Pedagógus Klub, az Életmód Klub programjainak megvalósításában (pl. vendégek fogadása, tájékoztatás, szervezés stb.) A közösen végzett tevékenység mindig sok örömet jelentett számomra, mint például a Civil Utca rendezvényén az Életmód Klubbal való együttműködés. Nagy „kihívást” jelentett, de ugyanakkor büszke is voltam a sikerre, amikor is megszerveztük és eredményesen teljesítettük a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének (CEOSZ) országos felhívására a „Botra fel” Nordic Walking sportprogramot, ami azóta is hagyománnyá vált. Az újonnan megválasztásra kerülő vezetőknek jókedvvel végzett munkát, sok örömteli feladatot, jó kapcsolattartást és eredményes tevékenységet kívánok.

Az összeállítást Kecskés Judit civil referens készítette

Nobel-díjas sejtbiológus a gödöllői premontrei gimnázium

Egy Nobel-díjas a gödöllői laborban

Randy Schekman Nobel-díjas amerikai sejtbiológus-professzor személyében rangos vendége volt vasárnap Gödöllőnek és a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumnak. A Nemzeti Tudósképző Akadémia tehetséggondozó programjának delegációja a „Premi” laboratóriumában gyakorlaton vett rész...

Összefogás Újfenyvesért

Török Katalin Réka és Szabó Nóra a fenyvesi városrész lakói, és immár 20 éve szervezik a tavaszi nagytakarítást, azaz a szemétszedést a SPAR mögötti területen. Az idei akció április 11-én,...

Kissné Weisz Beáta önkormányzati képviselő a megállóban

ÚJ PAD az utasok kényelméért

Apróságnak tűnhet, mégis javítja a busszal utazók komfortérzetét, hogy a VÜSZI Kft. segítségével egy „klasszikus” padot helyeztek ki a Klapka utcai buszfordulóban. Erről Kissné Weisz Beáta, a körzet önkormányzati képviselője...