A fedett teraszon ülünk, körülöttünk a kert. Van benne valami ismerős: mintha a GIM-ház kertjének hangulata köszönne vissza. Talán nem véletlenül. Ez is Katona Szabó Erzsébet ízlését dicséri. Szabó Zoltánnal beszélgetek, a nemrég elhunyt Katona Szabó Erzsébet, a Gödöllői Iparművészeti Műhely ikonikus alakjának férjével. A Stafétát most ő vette át, és hamar kiderül, hogy az ő történetén keresztül a városnak is több arcát megismerhetjük.
Gödöllő és a környező erdők neve régóta összefonódik a vadászattal. Ferenc József, Horthy Miklós vagy Kádár János – változtak a korszakok és a vadászó vezetők, a gödöllői erdők híre megmaradt. Zoltán számára mindez a hivatásán keresztül is része a városhoz való kötődésének. De mielőtt az erdők és a vadászat kerülne szóba, érdemes megállnunk egyetlen szónál: gödöllei.
Gyerekkorában így mondták, ezt szokta meg, így őrzi magában azóta is. Bár nem itt született, Gödöllőn nőtt fel, és annak a településnek az emlékét hozza magával, ahol az utcán szinte mindenki ismerős volt. Ha nem is köszöntek egymásnak, tudták, ki hol lakik. „Ez egy falu volt” – idézi fel az akkori világot. Aztán középiskolásként egy időre Budapestre került, és mire újra körülnézett itthon, az 1960-as évek végén már sok idegen arc jött szembe. Házak épültek, családok költöztek ide, a régi, falusias világ gyorsan változott.
Az egyetemet már Gödöllőn végezte, első állását a helyi erdőgazdaságnál kapta. „Agrármérnökként végeztem, de vadgazdálkodással foglalkoztam világ életemben.” Hivatása azonban hamarosan újra Budapesthez kötötte. A nyolcvanas években kezdődő ingázás évtizedekig tartott. Éppen akkoriban érkezett Erdélyből Gödöllőre Erzsi, aki egyre mélyebben kapcsolódott be a város kulturális életébe.
„Szinte helyet cseréltünk ebben” – mondja Zoltán. A gyerekkora óta ide tartozó férjnek a fővárosban volt a munkája, az ideérkező feleség pedig lassan a gödöllői művészeti élet meghatározó szereplőjévé vált. „Nekem igazán csak Erzsin keresztül volt kapcsolatom Gödöllővel, mert én reggel elmentem, este hazajöttem.” Kiállítások, megnyitók, ismeretségek kapcsolták őket a helyi közösséghez. Közös életüknek különös fordulata, hogy a régi gödöllei számára az ideérkező feleség jelentette a legerősebb kapcsolatot a város kulturális világával. A kertben ülve ennek az összetartozásnak egészen személyes közelsége van.
Zoltán szakmai életének leghosszabb fejezete a megyei vadászati főfelügyelőként eltöltött huszonöt év volt. A hivatal neve változott, a feladat lényege megmaradt. Engedélyek, tervek, ellenőrzések, a szabályok betartatása – sok olyan munka, amelyből az erdőt járó ember keveset lát. Beszélgetésünk során újra meg újra kiderül, mennyi mindent érdemes megkérdezni, mielőtt véleményt alkotunk a vadászatról.
Amikor kissé mentegetőzve felteszek egy laikus kérdést, rögtön helyreigazít: „Ne mondd, hogy a kérdés nem jó, mert minden kérdés jó.” Fontosnak tartja, hogy a szakmája érthetően beszéljen arról, amit csinál. Az aszály idején például jó szándékból sokan vinnének vizet az erdőbe, de az itatók helye, kialakítása és fenntartása is hozzáértést kíván. Miközben magyarázza, egyetlen hétköznapi kérdésből egész rendszer bontakozik ki: az élőhely, a vadállomány és az ember egymásra utaltsága.
„Oktatom a vadászatot, és sportlövő is vagyok” – foglalja össze életének ma is fontos területeit. Az egyetemen óraadóként tanít, a galgamácsai lőtéren pedig a gyakorlatban adja tovább a tudását. A sörétlövés oktatását Angliában is tanulta; ebben a mozgó cél, a gyors helyzetfelismerés és a biztonságos fegyverkezelés együtt számít. Sportlövőként a korongvadászat változatossága vonzza. Minden pálya más feladatot ad, újra meg kell figyelni, honnan és hogyan érkezik a célpont.
A sport kapcsán Igaly Diánát is felidézi, akinek a családját személyesen ismerte. Elismeréssel beszél arról az útról, amely szerényebb körülmények közül is a világ élvonalába vezethetett. Néhány mondat csupán, mégis érződik belőle, hogy az eredmény mögött mindig látja az embert és az elvégzett munkát.
Aztán szóba kerül a vadászkönyv-gyűjteménye és a bibliográfia, amelynek összeállításában részt vett. Egy újabb beszélgetésre való anyag. A teraszról indulva az az érzésem, hogy a Staféta ezúttal csak néhány ajtót nyitott ki. Mögöttük szakmai történetek, régi gödölleiek és egy közösen megélt élet emlékei várnak. Körülöttünk pedig ott a kert, Erzsi keze nyomával.
N É V J E G Y:
Szabó Zoltán
Született: 1954. szeptember 15., Szeged
Egyetem: Agrártudományi Egyetem
Foglalkozása: Agrármérnök, vadgazdálkodási szakember
Kinek adja át a stafétát: Bódis Emese
