Meleg volt még a kora őszi alkony, kiült a teraszra egy pohár borral. Nem voltak tervei már aznapra, élvezte, hogy övé az este, a munkáját kivételesen nem hozta haza, a gyerek a barátnőjénél, a férje elutazott. Edzésre sem ment, lazulni akart, elengedni magát, élvezni a semmittevést, hogy ma nincsenek feladatok, problémák, gondok. Csak a könnyű, lágy este, a testes bor a kezében, és a nyugalom. A balkonládákban virgoncan nevettek rá a begóniák, hallgatta az egyre gyérülő forgalom zaját, behunyta a szemét. Lassan kifújta a levegőt, aztán ameddig csak bírta, addig tartotta üresen a tüdejét, végül óvatosan teleszívta magát friss oxigénnel. A fülébe egy szúnyog döngicsélt, elhessegette, de visszajött, a karjára szállt, egy ideig figyelte, ahogy az apró szőrök között utat talál magának a vénához, megcsípi, akkor lecsapta. Apró vérnyom maradt utána a bőrén, és a vérszívóról eszébe jutott, hogy nem ment el a hétvégén a véradásra. Nem volt még soha, de egy rokona kórházba került, és irányítottan kellett volna vért adni neki. Félt az ismeretlentől, meg aztán tennivaló is sok volt, elfelejtette. A rokona két napra rá meghalt, végül is szerencse, hogy nem tette ki magát a véradás tortúrájának. A vérvételt sem nagyon bírja, folyton elájul, a gyereke is elörökölte. Szegényt folyton vizsgálták kiskorában, ételérzékenység miatt, mindenfélére diétára fogták, gyógyszerek, kezelések, alternatív megoldások. Szülőként rengeteget ült várótermekben, kipróbáltak ezernyi gyógymódot, a homeopátiától kezdve a biorezonanciáig. Ott ismerkedett meg a váróban egy fiatal lánnyal, aki azt mesélte, hogy neki egy alkalom elég volt ahhoz, hogy letegye a cigarettát, előtte még el kellett szívnia egy utolsó szálat, amit belehelyeztek egy elektródatartóba, aztán pántokat raktak a homlokára, és csak relaxálnia kellett. A Virágot Algernonnak főszereplőjének is elektródákat rögzítettek a fejére, amíg az intelligenciateszteket kellett megoldania, nem emlékszik már a nevére, az egeret hívták Algernonnak. Érdekes, hogy milyen sok irodalmi műben szerepelnek ezek a kis állatok, pedig a legtöbb ember viszolyog tőlük. A kedvenc gyerekkori meséje az Egy egér naplója volt, Templomárnyéki Egbert történetét talán tízszer is elolvasta. Jó lenne ismét elővenni a könyvet, de ott maradt a szülei házában a gyerekkori emlékei között, anya halála után apa mindent kidobott, meg sem kérdezte, kell-e neki valami onnan. Aztán viharos gyorsasággal eladta a lakást, és vett egy kisebbet, de sokkal jobb környéken lévőt, és beköltözött az új barátnőjével, akiről kiderült, hogy évek óta együtt voltak. Anya mindenről tudott, talán ez is közrejátszott abban, hogy megbetegedett, ki kellene menni a temetőbe hozzá. A tüdeje pattanásig feszült, a benntartott levegőt hatalmas robajjal lökte ki magából. Belekortyolt a borba, összerázkódott a fanyar íztől. Kint hagyta a kis asztalkán a poharat, bement a házba, és szótlanul a mosogatóhoz lépett, ami tele volt szennyes edénnyel. Megnyitotta a vízcsapot.

A szerző az IRKA csoport tagja