Mérhetetlen nagy fájdalom és egy értelmetlen halál – mondja Nagy-Vargha Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár az esetről. Nyilván ilyenkor az ember beszélget a gyerekeivel. A fontos az, hogy a szülők úgy beszélgessenek a gyerekeikkel, hogy ez egy bizalmi kapcsolat legyen. Én mindig azt mondom a fiaimnak, bármi történik, bármilyen baj van, bármilyen hülyeséget csináltak, azt mondják el. Mindig nekünk szóljanak, ha valami van. Ha elmennek többen, akkor mindig egymásra is figyeljenek, ne csak magukra. Soha nem szabad senkit egyedül hagyni.
Egressy Mátyás nem egy olyan fiú hírében állt, aki minden héten bulikba járt volna. Elképzelhető, hogy valamilyen partidrogot csempésztek az italába. Mit lehet ilyenkor tenni, hogyan lehet ez ellen védekezni?
Ennek van több módja és eszköze. Nagyon fontos ismerni az edukációs folyamatot: mire figyeljen, aki elmegy bulizni. Nyilván a szülő elmondja, hogy „Mindig fogd a poharadat”, „Takard le, ne hagyd ott őrizetlenül!” Valószínű, hogy a bulihangulatban az ember erre nem fog figyelni. Az a fontos, hogy egymásra nagyon figyeljenek, és fontos elmondani azt, hogy mik lehetnek a jelek, amelyek nem egy szimpla alkoholfogyasztásra utalhatnak. Ha ilyen pszichoaktív szerek belekerülnek az italba, egy  darabig nagyon hasonló a hatásuk, mint az alkoholnak, de ha valaki nagyon hirtelen lesz rosszul, ha megváltozik a tudata, ha hallucinációja lesz – és főleg, ha jelzi, hogy nincs jól –, azt nagyon-nagyon komolyan kell venni. Nagyon sok program van, ami fiataloknak szól. Ha minél korábban elkezdjük őket felkészíteni a különböző élethelyzetekre, akár ilyen jellegűekre, vagy más problémákra, akkor a tapasztalatok szerint megtanulják, hogyan tudnak segíteni. Ez megjelenik az oktatásban is, elég, ha csak az iskolai közösségi szolgálatra gondolunk. Volt olyan sorozat is az iskolákban, ahol rendhagyó osztályfőnöki órák keretében akár fogyatékossággal élő fiatalok bementek, és órát tartottak, idősek vagy mondjuk cigány származású emberek. Nyilván nagyon eltérő az országban a fiataloknak vagy az embereknek a helyzete, de kell, hogy találkozzunk egymással és találkozzunk különböző élethelyzetekkel. Én nem vagyok pesszimista, de biztos, hogy van dolgunk, az nem kérdés.
A mai fiatalokat teljesen más hatások érik, mint egykor a szüleiket.
Egy nagyon felgyorsult világban iszonyatosan sok lehetőségük van, ami pozitív, de azért egy kicsit nyomasztó is. Ott van a digitális forradalom, ami nagyon sok mindenben megkönynyíti az emberek életét, de a fiatalok ugyanakkor be is zárkóznak a digitális térbe. Számtalan statisztika van, hogy kinek mennyi a képernyőideje, milyen korban, mikor adunk először a gyerekek kezébe okos eszközt. Elképesztő, hogy vannak olyan három év alatti gyerekek, akiknek már saját okoseszközük van, mert a szülőnek úgy kényelmes. Tudom, hogy nincs mindenki ilyen szerencsés helyzetben, mint mi itt, Gödöllőn. A város kiváló a fiataloknak, és nagyon sok olyan adottsága van, ami miatt én szülőként biztonságban érzem őket. Az iskolák, a sportegyesületek, a cserkészet sok helyen össze tudnak kapcsolódni egymással, az egyházi közösségek nagyon aktívak. Ifjúságkutatásból azt látjuk, hogy a fiatalok a közösségek hiányát a top 10-es problémaként jelölték meg. A digitális világ ma ezt érte el. De van igény arra, hogy ebből kimozduljanak. Most volt a Premontrei bál, és azt láttam, hogy a fiatalok szépen felöltöztek, báli táncoktatásban vettek részt, volt egy gyönyörű kulturális program, amit élveztek. Kulturáltan tudtak alkohol nélkül bulizni. Erre is azt mondom, hogy van remény. Mert van bennük igény, csak lehetőséget kell adni nekik. A fiataloknak több mint egyharmada mondja azt magáról, hogy magányos. Pedig a telefonon három másodperc alatt elérnek bárkit. De nem elégíti ki őket az, hogy otthon ülnek és chatelnek valakivel, vagy úgy játszanak az interneten, hogy nem is látják a másikat. A minisztériumban indítottunk több prevenciós programot, ami a különböző függőségekről szól. Ebben benne van a drog, a képernyőfüggőség. De annyi fajta függőség van, amire nem is gondolnánk! Elindítottunk három évvel ezelőtt egy országos roadshow-t. Az edukáció szintén fontos szelete, hogy támogassuk azokat a közösségi kezdeményezéseket, amelyekre igényük van a fiataloknak. Erre kiváló pályázatok vannak.
Az előbb már említetted, hogy sok fiatal magányosnak érzi magát, ami bizonyos lelki problémákat is okoz. Az eredeti téma, amivel foglalkoztunk volna, egy olyan program, ami sajnálatosan egy tragédiához kapcsolható: egy fiatal kislány önkezével vetett véget az életének. Erre dr. Hankó Balázs miniszter úrral elindítottatok egy programot. Pontosan mi ez?
Mikor ez a tragédia megtörtént tavaly májusban, miniszter úrral leültünk, és sokat beszéltünk arról, hogyan lehetne valamit tenni. Nyilván az iskola próbálta kezelni a helyzetet, hiszen ez hatalmas tragédia azoknak a gyerekeknek is, akik abba az iskolába járnak. De a szülőknek, a tanároknak is. Ezért gondoltuk, hogy egy olyan prevenciós programot lehetne elindítani, amely sok témát felölel, legyen szó az iskolai bántalmazásról, vagy ami ma sokkal elterjedtebb, a cyber bullying jelenségről. Az anonimitásba burkolózva könnyebben bántják egymást a gyerekek. Sokszor nem is mérik fel, hogy mennyit ártanak. Miniszter úr igyekszik elmenni nagyon sok helyre, hiszen gyógyszerészként a drogprevencióról kiváló előadásokat és interaktív beszélgetéseket szokott tartani, és lett egy mottója: „Ne bánts, világ, láss, hallj, érts!”. Nagyon fontos, hogy lássuk, ha a másik bajban van, és megértsük őt. Ez egy abszolút kardinális kérdés. De a kultúrán keresztül is tudunk edukációs programot elindítani. Ilyen a Déryné, vagy a Vitéz László program. A Semmelweis intézményekben – így itt, Gödöllőn is – stresszkezelő órákat tartanak. Ott is látszik, hogy van igény megismerni, hogyan tudják a stresszt kezelni, hogyan tudnak egy picit szuszszanni, mit kell csinálniuk, ha nagyon izgulnak egy dolgozat előtt. A drogprevencióval kapcsolatban is nagyon értékes, jó hozzászólásaik vannak a fiataloknak. Látszik, hogy ez foglalkoztatja őket. Olyan szóróanyagokat is kihoztunk az iskolákba, amelyek segíthetnek abban, hogy ha bajban vannak, akkor, tudják, hogy kihez tudnak fordulni. Mindig meg kell találni a saját környezetükben legalább egy embert – lehet egy szülő, de lehet egy tanár, egy barát, vagy a telefonos lelkielsősegély-szolgálat is –, akitől segítséget kaphatnak. Hiszen nagyon sokszor, ha személyesen nem is merik elmondani a problémát, egy anonim telefonhívással nagy bajban lévő fiataloknak tudnak segíteni. Ha már egy vagy két gyerek fejében ott van ez, és tud róla, akkor ezzel már segíteni tudtunk.
Az előbb említetted azt, hogy nagyon sok gyermeknek már hároméves korában van okoseszköze. Ez, én azt gondolom, egyértelműen szülői felelősség. A szülőket hogyan lehet nevelni?
Ez nagyon nehéz kérdés, hiszen nagyon kényelmes, ha valaki a telefont odaadja a gyerekének. És a szülők is rohannak. Nem csak a fiatalok, és ők is túl vannak hajszolva. Az állam nem szólhat bele a magánemberek életébe. Mivel tudunk segíteni? Figyelemfelhívó kampányokkal például. A Bethesdának körülbelül két éve elindult egy képernyőidő-csökkentő fóruma. Ebben többek között benne van, hogy hároméves korig nulla perc okoseszköz a javasolt, és az is, hogy az első okoseszköznek a megvásárlása 14 éves korig nem ajánlott. Mert nincs rá szüksége a gyereknek. Szeretnénk elindítani egy országos kampányt is, ami különböző tippeket ad a szülőknek, fiataloknak, hogy hogyan lehet a képernyőidőt csökkenteni. A legtöbb ország foglalkozik azzal, hogy korlátozni kell az iskolai mobilhasználatot, és a legtöbben egyébként a legszigorúbb irányba mentek el. Én azt látom, hogy a korlátozás hatására a gyerekek elkezdtek egymással kártyázni, bevittek matchboxot, és a nagy lakli fiúk akadálypályát építenek. Tehát elkezdtek beszélgetni, mert rá lettek kényszerítve. Fel kell hívni a szülők figyelmét arra, hogy nagyon veszélyes, ha teljesen szabadon hagyják a képernyőidőt a fiatalok vagy a gyerekek esetében.
Mennyi ideje van Nagy-Vargha Zsófiának helyettes államtitkárként a családjára?
Ez hullámzó. Egy évvel ezelőtt még több volt, most azért besűrűsödik itt az áprilisig tartó időszakban nagyon sok minden. És én is szeretnék, amíg még vagyok, segíteni projekteken, hogy el tudjanak indulni, le tudjanak zárulni. Fél szemem egyébként mindig itt, Gödöllőn és a térségen van. És miniszter úrnak ez a kérése is. Ahhoz, hogy a munkámat jól elláthassam, kell egy nagyon jó férj és három nagyon jó gyerek. Közülük ketten már nagyok, 18 és 16 évesek, igénylik is az önállóságot, de igénylik az együttlétet is. Kötelező a közös reggeli és a közös vacsora is. Lehetőség szerint ezeket mindig együtt töltjük. A minőségi együtt töltött időnkre próbálunk vigyázni, mint egy kincsre.
Egy felmérés szerint azok a gyerekek nyílnak meg leginkább odahaza és bíznak a szüleikben, ahol megvan a közös vacsora.
Ez nagyon fontos. Erre van egy ilyen felmérés is, hogy átlagosan öt vagy hét percet beszélget a szülő a gyerekével, ami eszméletlenül kevés. Én nem mondom, hogy könnyű dolog leülni, valaki mindig hiányzik, és valakit mindig sürgetni kell, de azért van közös pont. És ők is igénylik. És ott tudjuk átbeszélni a napot. Az étkezés központi ügy nálunk. Bevezettük, hogy az asztalnál nincs telefon. Az alatt az idő alatt az együttlétnél fontosabb nem történhet.