Még mindig VÁRUNK

A tavaszra, mert az évek óta megszokott korai tavasz idén valahogy nem érkezett meg. Tulajdonképpen ez a rendje az évszakok múlásának, érkezésének, csak elszoktunk tőle.

A míg várakozunk a kerti munkákra, addig ezen a héten némi elgondolkodtató érdekességeket hoztam Önöknek. Hajlamosak vagyunk azt hinni, vagy azt gondolni, hogy a környezetvédelem, a klímaváltozás enyhítésére, esetlegesen visszafordítására kitalált ökotudatos kertészkedés korunk nagy találmánya. De nem.

Csendes téli estéinken nagyon szeretünk itthon olvasgatni. A gyűjteményemben sok antik szaklap található, és egy 1898-as újságban már olvasni lehet a réti gyepek fontosságáról, a méhlegelőkről, azok hasznáról és kialakításának módjáról. A természet alkotta hegyi virágoskertekről, mezőszerű füves területekről is lehet információkat szerezni. Majdnem 130 év távlatából a fügékkel kapcsolatban is rengeteg hasznos információt kaphatunk a szabadföldi művelésével kapcsolatosan a mi éghajlatunkon. Így nem „új keletű” dolog ez sem hazánkban.

2149903

Máshogy művelték a kerteket, ápolták a növényeket, ám ahogy olvasgatom ezeket a lapokat – amelyekbe többek között Jókai Mór és Gárdonyi Géza is publikált –, szembeötlő volt a tisztelet. A kertek, növények, a kertkultúra iránt, de legfőképpen egymás iránt. Pezsgő kertészeti élet volt, még akkor is, mikor háborúk dúltak. Ezen újságok nyelvezete olyan, mintha novellákat olvasnánk, így nemhogy szakmai, de irodalmi értéke is van!

Úgy vélem, érdemes visszanyúlni és újra elővenni az 1800-as évek technikáit, hátha az elmúlt század kertművelése működőképes napjainkban is. Hangos gondolkodás ez a magam részéről ezeken a hideg napokon.

Tudják, a magasztos írásmód az, ami megragad ezekben az újságokban. Kár, hogy a nyelvezetünk ezt elhagyta.

Magyarország kerttörténelme és kultúrája egy hihetetlen érdekes, legendákkal teli vonal, amit érdemes megismerni. Aki még nem olvasta Fráter Erzsébet Szép magyar kertek című könyvét, mindenképpen lapozzon bele! Rengeteg érdekes történetet, helyszínt, legendát mutat be nekünk az író, fűszerezve csodálatos fotókkal.

Érdemes olvasmány, amíg várjuk az igazi tavaszt. Ami majd hamarosan ránk köszönt, hiszen a természet, a növények pontosan tudják a sorrendeket, még ha mi azt is hisszük, hogy nem. Nincs mit tennünk, olvasással hasznosan el tudjuk ütni az időt. Mindenképpen hasznos nekem is, Önöknek is.

Még mindig öltözzenek melegen!
Bujtás Anikó • www.bujtaskert.hu
Tel.: 06-70-245-4230

Rendhagyó családi nap a SZIA-kertben

Palántacsere is szerepel a prgramban 2026. május 30-án, szombaton a Diverzitás Alapítvány szociális kertjében ismét Családi Napot rendeznek. Ez az a nap, amelyen kézzelfoghatóan betekinthetünk az ökológiai gazdálkodásba, megismerhetjük az...

Hajdúszoboszlóról is kiemelt arany minősítéssel tértek vissza

Újabb sikert ért el a Nyugdíjas Kórus!

A „Tehetség kortalan” – ezzel a mottóval rendezték meg május 9-én, Hajdúszoboszlón a XVI. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek-Tánca, Népek-Zenéje döntőjét, ahol a Gödöllői Városi Nyugdíjas Egyesület Szurdok György Énekkara...

A civil kerekasztal vezetői és az Erkel Ferenc Általános Iskola 3. osztályosai dr. Gmesi György polgármester társaságában.

Anyák napi gongatás

Anyák napja alkalmából ismét megszólalt a Világbéke-gong Gödöllő főterén. A Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület hagyománnyá tette, hogy május első vasárnapján itt köszöntik ünnepi műsorral az édesanyákat. Ez alkalommal az Erkel...