ÜNNEPELTEK a nyugdíjas-egyesület idegenvezetői

Hajnal Irén az idegenvezetők világnapján
Hajnal Irén az idegenvezetők világnapján

Már 10 éve annak, hogy Hajnal Irén szervezésében a Gödöllői Városi Nyugdíjasok Egyesülete kezdeményezésére Gödöllő is bekapcsolódott az idegenvezetői világnap
rendezvényeibe. A jubileumot a világnap gödöllői programjához kapcsolódva ünnepelték meg a királyi váróban.

A rendezvényen Hajnal Irén ismertette azt a folyamatot, aminek eredményeként mára az egyesület tagjai jelentős szerepet vállalnak a helyi idegenforgalmi feladatok ellátásában.

Mint mondta, az elmúlt tíz évben mintegy 2000 látogató vett részt az idegenvezetők világnapja rendezvényein. A programok során a Gödöllői Királyi Kastély, a Gödöllői Városi Múzeum, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika voltak a főbb élpontok, de tartottak belvárosi sétákat, később pedig a premontrei apátsági templom is gazdagította a helyszínek sorát. Ahogy bővültek a helyszínek, úgy nőtt az esemény látogatóinak száma is. Emellett az idegenvezetők 10 év alatt 150 egyesületi utazást szerveztek és bonyolítottak le magas színvonalon.

A világnapra érkezett vendégek később a kastélyról, a múzeumról és a bazilikáról, valamint a királyi váróról bővebb előadást hallhattak.

A rendezvényen dr. Gémesi György polgármester is méltatta az egyesület munkáját, majd beszélt a tervezett fejlesztésekről. Felhívta a figyelmet arra, hogy idén Gödöllő várossá válásának 60. évfordulója mellett a kastély megnyitásának 30., valamint a Művészetek Háza – az egykori Petőfi Sándor Művelődési Központ – megnyitásának 45. évfordulóját is ünnepli a település.

Az eseményen a Gödöllői Városi Nyugdíjasok Egyesületének Szurdok György kórusa közreműködött.

Tesco1

Tesco-kampány – Rákellenes sulicsapat és Patrónus Ház

Az idei Tesco Start a jövőért program szavazási szakaszába két közismerten aktív helyi szervezet is bejutott: a Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete és a Patrónus Ház Élettér Központja. A kampányindítóra...

Nagy érdeklődés a katonai hagyományőrző bemutatón

Nagycsaládosok, nagy élmények Gödöllőn

Kevesen tudják, hogy egy olyan közösség is működik régiónkban, amely nagycsaládos egyesületeket és csoportokat fog össze, ez a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOÉ) Észak-magyarországi régiója. A 16 tagszervezet célja többek között...

Istók Anna: KIKÖTŐ

A pad a keresztútnál ismeri már a testem súlyát, ahogy én is ismerem az időét. Éjszakánként, amikor a park kiürül, a padok egymásnak mesélik, kik ültek rajtuk aznap, milyen vallomások...