A Premontrei Rendházban és Gimnáziumban, a mai egyetem központi épületében működő hadifogoly-gyűjtőtábor Gödöllő történelmének legsötétebb és legtöbb áldozattal járó korszaka volt. Soha azelőtt ennyi ember nem vesztette életét ilyen rövid idő alatt városunkban. A tábor létezéséről az 1980-as évek végéig szinte senki nem tudott. Aki tudott, az pedig nem beszélt, mert félt a megtorlástól.
Budapesten 1945 januárjában még folytak a harcok, de sok ember már ekkor belekóstolhatott a szovjet felszabadításba. Magyarországon 1945-ben 16 gyűjtőtábort hoztak létre, amelyek közül az egyik legembertelenebb Gödöllőn működött. Az oroszok közölték a premontrei szerzetesekkel, hogy a gimnáziumot és konviktust fogják erre a célra használni. Az atyák Máriabesnyőn leltek menedéket.
A Premontrei Gimnáziumban, a haraszti majorban és a baromfitelepen a táborok működésének ideje alatt több mint 45 ezer ember sínylődött. Egy részük katona volt, de a többségük civilként került be a táborba. Sokaknak ez a vidék lett jeltelen tömegsírban a végső nyughelye, ők akár 15 ezren is lehetnek.
A tábornyitás után egy-két nap alatt megteltek a termek, majd a folyosók és a lépcsőházak. A rabok úgy számolták, hogy egy terembe annyiszor száz ember zsúfolódott be, ahány ablaka a teremnek volt. Február közepén már a padlás is tele volt emberekkel. Az újonnan érkező csoportoknak napokig a hidegben, a gimnázium és rendház udvarán kellett fagyoskodniuk, egyszerűen nem fértek be az épületbe. Bent akkora volt a zsúfoltság, hogy éjszaka képtelenség volt akár leülni is, nemhogy lefeküdni a földre. A zsúfoltságnak annyi előnye volt a fűtés nélküli épületben, hogy a sok rab miatt viszonylag tűrhető volt a hőmérséklet.
Az étkezés is komoly problémát jelentett a foglyok számára. Fejenként kaptak egy kisebb, kb. 20 dkg-os kenyeret, egy adag híg, száraz borsóból készült levest és két kockacukrot egy nap. Az ételtől a foglyok jelentős része bélhurutot kapott, amelynek következménye a hasmenés volt.
Ivóvíz egyáltalán nem volt a táborban. Víz gyanánt a csöpögő olvadt hó levét itták az emberek. Tisztálkodásra sem volt szinte semmilyen lehetőség. A foglyokat bizonyos időnként elvitték fertőtlenítésre. Ez abból állt, hogy mindenkit levetkőztettek a korábbi zuhanyzóhelyiségben, és itt lehetőségük volt a foglyoknak a zuhanyrózsából csöpögő víz alatt mosakodni. A ruhákat összeszedték, kampókra akasztották, és tűz feletti füstöléssel próbálták sterilizálni. Mosásra, cserére nem volt lehetőség. A füstölés hatására a koszos ruhák még büdösebbek lettek.
A tábor fennállásának ideje alatt több ezren haltak meg. A rossz ellátás és higiénia miatt vérhas- és tífuszjárvány is kitört a táboron belül, amely sok- sok áldozatot követelt. Volt olyan nap, amikor több mint 500-an haltak meg a táborban. A halottakat eleinte kis kézikocsikon vagy szekereken vitték ki az épület mögött húzódó erdőbe, később, amikor az erdő már megtelt, messzebbre vitték őket teherautóval, a csintoványi tanya környékére. Egy tömegsírba általában 1000-1200 holttest került, ezek pontos helyéről ma sem tudunk semmit.
A tábort 1945. március 17–19. közt számolták föl. A rabok jelentős részét gyalogosan a ceglédi hadfogolytáborok felé irányították, ahonnan bevagonírozták őket, és megindították a szerelvényeket a Szovjetunió felé. A leromlott állapotú, berendezéseitől megfosztott épületegyüttest 1946 elején adták vissza a premontrei rendnek.
