Gödöllőn építkezhet a Burger King is

Burger King
A Renault-szalonnal átellenben épül az étterem
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a Magyarországon jelen lévő három legnagyobb amerikai gyorséttermi lánc közül – a KFC és a McDonald’s mellett – utolsóként a Burger King is hamarosan elérhető lesz Gödöllőn is.

Az éttermi láncot hazánkban működtető Fusion Group Zrt. már egyeztetett az önkormányzattal, az étterem helyszínéül az autópálya-lehajtóval szembeni területet választották ki – derült ki az április 3-ai képviselő-testületi ülés előterjesztései között megjelent anyagból.

A Burger King mintegy 3000 négyzetméteres területen fog építkezni, és mintegy 1 milliárd forintnyi beruházást hajt végre. A megvalósulásig azonban még számos infrastrukturális fejlesztésre szükség lesz, amit a beruházónak kell biztosítania:

    A Dózsa György út mentén, a Rét utcától, az autópálya alatt egészen a Haraszti útig tartó járdaszakasz megépítését, 1,5 méter szélességben, amely biztosítja az étterem gyalogos megközelítését, 

    a tervezett Burger King étteremhez vezető, önkormányzati tulajdonban álló területen szilárd burkolatú, kb. 80 méter hosszú út megépítése zárt csapadékvíz-elvezető rendszer kialakításával, továbbá az Ottó Ferenc utca beforduló szakasz kb. 30 méteren történő megvalósítása,

    a kiépítendő szilárd burkolatú út mindkét oldalán murvás leállósáv kialakítása,

    a Dózsa György úti kereszteződés megfelelő szintű átalakítása.

Az önkormányzat 50 éves bérleti szerződés keretében biztosítja a területet, a beruházó viszont a 10. év után szeretné megvásárolni azt.

Amennyiben minden a tervek szerint halad, a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen étterem elkészülte az első „kapavágástól” számítva mintegy hat hónapot vesz igénybe.

A KFC 2016 szeptemberében, a McDonald’s 2020 januárjában nyitott éttermet váro­sunkban.

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...