Istók Anna: Egy apró részlet* 

Irka logo copy
A legsötétebb nap

Hivatalosan persze soha nem is létezett mint szín, csak a közfelfogás tekintette annak, így eltűnése sem kellett volna, hogy különösebben megrázza jól ismert világunkat. Mégis ez történt. Megszűnésekor, mely később egyszerűen csak a legsötétebb napként vonult be a történelembe (mely jól jellemzi az internetes mémeken edződött véleményvezérek humorérzékét), az emberek megálltak reggeli kávéjuk rendelése közben, képtelenek voltak megszólalni és kérni egy jó erős feketét. Csalódottan vették tudomásul, hogy ezt többé nem tehetik, sokan inkább élénkítő zöld teát rendeltek, de volt, aki megelégedett egy latte macchiatóval. A vidéken élőknek már jóval a reggelijük előtt feltűnt azonban valami furcsaság, a rigók szokásos vidám hajnalköszöntő füttye elmaradt, a barnásszürke verebek, színpompás tengelicek, rozsdafarkúak, vörösbegyek hiába is próbálták volna pótolni énekes torkú társai­kat, A legsötétebb nap csendben kezdődött. A fekete szín eltűnésének napján az iskolákban a tanárok megdöbbenve szembesültek a fegyelmezés eszközének teljes hiányával, a diá­kok a nulladik nap óta a piros-fekete pontok gyűjtéséről áttértek a mosolygós és sírós emojik használatára, melyet egyébként is könnyebben tudtak értelmezni. A földrajztanárok fokozott stresszt éltek át a kezdeti napokon, egész földrészek tűntek el, a Fekete-tenger nyomtalanul felszívódott, akárcsak Fekete-erdő társa, és így a Duna eredése is veszélybe került. Nem volt többé Mátyásnak sem fekete serege, eltűnt a rabszolgaság és az afroamerikaiak polgárjogi harca, a történelemtanárok csapatostul jártak át magyarórákra együttérzést nyújtani a megszűnő Fekete István-művek miatt, de törölni kellett a kötelező olvasmányok közül Ady Fekete zongoráját és Jókai Fekete gyémántok regényét is. A fekete szín eltűnése szinte minden területen komoly érvágást okozott, megviselte a sportolók világát is, a sakkozók nemzetközi szövetsége azonnali konferenciát kezdeményezett a válság megoldására. A gazdaság szereplői a Black Friday átnevezését szorgalmazták, és hamarosan komoly tanulmányok láttak napvilágot arról, hogyan befolyásolja a nemzetközi pénzmozgást a feketepiac megszűnése. A nők a fekete kisestélyi, a férfiak a szmoking eltűnése miatt estek pánikba, mindenki a saját kis világának megváltozására figyelt, és senki nem vette észre a közelgő világkatasztrófát. Egyedül a a kvantumfizikusok tudták azt, hogy minden eddigi ismeretünk a világegyetemről téves, hiszen a fekete lyukak eltűnésével hamarosan a gravitáció is megszűnik. A derékszögtagadók és laposföld-hívők persze örültek a megváltozott világnak, és örömmel üdvözölték a hitehagyott tudósok reményvesztett tömegeit szektáik körében.Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

*Az Egy apró részlet rovatban megmutatjuk, hogy néha egyetlen apró részlet megváltozása is elég ahhoz, hogy fenekestől felforduljon az életünk.

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...