Újabb sikert ért el a Nyugdíjas Kórus!

Hajdúszoboszlóról is kiemelt arany minősítéssel tértek vissza
Hajdúszoboszlóról is kiemelt arany minősítéssel tértek vissza

A „Tehetség kortalan” – ezzel a mottóval rendezték meg május 9-én, Hajdúszoboszlón a XVI. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek-Tánca, Népek-Zenéje döntőjét, ahol a Gödöllői Városi Nyugdíjas Egyesület Szurdok György Énekkara a tavalyihoz hasonlóan most is kiemelt arany minősítésben részesült.

Vidám zenés-dalos műsoruk nagy sikert aratott, amit Kiss Zsuzsanna karnagyuk állított össze a 2025. évi szereplésüket felidézve „Így versenyeztünk tavaly Siófokon” címmel. A versenyen a kórustagok közül többen is indultak egyénileg és ugyancsak komoly elismerésben részesültek: szólóének kategóriában arany minősítést kapott Pulai Szilvia; Oláh Katalin, Rábai Németh Ferenc és Wetzel György pedig kiemelt arany minősítésben részesültek. Versmondás kategóriában Szili Erikát ugyancsak kiemelt arany minősítéssel díjazták. A tagok közül négyen a budapesti Balassi Kórussal is felléptek, amely szintén kiemelt arany minősítéssel tért haza.

A több mint két éve működő kórus ékes példája a Nyugdíjas Egyesület sokrétűségének, amivel hozzájárulnak az idősebb korosztály tehetségének ezirányú kibontakoztatásához, az éneklés és a zene szeretetének népszerűsítéséhez.

A klub kirándulása Szigetváron

Bemutatkozik a gödöllői Honvéd Nyugdíjas Klub

1982 végén alakult meg elődszervezetünk, a Gödöllői Fegyveres Erők és Testületek Nyugdíjas Klubja – így kezdi a Honvéd Nyugdíjas Klub bemutatását elnökük, Lányi Aladár. – 2013. január 31-én Szurdok György...

Piros flashmob a főtéren

Sikeres volt a Nyugdíjasok Hete

Ünnepi műsorral kezdődött, jó hangulatú szüreti bállal zárult a Nyugdíjasok Hete Gödöllőn. Az idősek világnapjához kapcsolódó rendezvénysorozatot a Gödöllő Városi Nyugdíjasok Egyesülete szervezte, több helyszínen kínálva alkalmat a találkozásra és...

Gödöllői kertbarátok a Stefánia Palotában

Bemutatkozás a Stefánia Palotában

A Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége, melynek a Gödöllői Kertbarátkör is tagja, évente megrendezi terménybemutatóját a budapesti Stefánia Palotában. Erre idén szeptemberben került sor. Mi, gödöllői kertbarátok is részt vettünk...