Megszépült a Civil Ház környezete

A kertbarátok vállalják a virágládák és a kert gondozását is
A kertbarátok vállalják a virágládák és a kert gondozását is

A Gödöllői Kertbarátkörrel a Civil kerekasztal tagjaként esetenként használjuk a Civil Ház termeit, de fő tevékenységünk az iskolakert működtetése. Pár éve vállalásaink közé soroltuk a ház ablakaiban, kertjében lévő virágládák és a kert gondozását is.

Az idei első tevékenységünk keretében átültettük a virágládákat a VÜSZI főkertésze, Barna Dániel által biztosított virágtövekkel, az itt-ott elburjánzó növényektől megszabadítottuk az utakat és a ház környékét, levágtuk a szomszéd felől átnövő lombozatokat. 

Megállapítottuk most is, hogy a munka mellett egy kellemes beszélgetős összejövetelnek is felfoghattuk ottlétünket, elég sokan voltunk, hamar végeztünk és reméljük minden házhasználónak örömet tudunk szerezni munkánkkal.

Sebő Györgyné, a Gödöllői Kertbarátkör elnöke

A klub kirándulása Szigetváron

Bemutatkozik a gödöllői Honvéd Nyugdíjas Klub

1982 végén alakult meg elődszervezetünk, a Gödöllői Fegyveres Erők és Testületek Nyugdíjas Klubja – így kezdi a Honvéd Nyugdíjas Klub bemutatását elnökük, Lányi Aladár. – 2013. január 31-én Szurdok György...

Piros flashmob a főtéren

Sikeres volt a Nyugdíjasok Hete

Ünnepi műsorral kezdődött, jó hangulatú szüreti bállal zárult a Nyugdíjasok Hete Gödöllőn. Az idősek világnapjához kapcsolódó rendezvénysorozatot a Gödöllő Városi Nyugdíjasok Egyesülete szervezte, több helyszínen kínálva alkalmat a találkozásra és...

Gödöllői kertbarátok a Stefánia Palotában

Bemutatkozás a Stefánia Palotában

A Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége, melynek a Gödöllői Kertbarátkör is tagja, évente megrendezi terménybemutatóját a budapesti Stefánia Palotában. Erre idén szeptemberben került sor. Mi, gödöllői kertbarátok is részt vettünk...