Mosolyban, mozgásban, megelőzésben együtt!

Idén ismét lesz nyárindító kerti parti: június 18-án (szerdán) a Gödöllői Civil Ház kertjében
Idén ismét lesz nyárindító kerti parti: június 18-án (szerdán) a Gödöllői Civil Ház kertjében

Közösség, amelyre büszkék vagyunk

A Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alap­szer­vezet „Add tovább a mosolyodat” közössége továbbra is aktív, inspiráló és összetartó közösségként van jelen városunk civil életében.

Májusban 13 fővel neveztünk az EDUSPORT családi futónapra, megmutatva, hogy az egészségért való kiállás kortalan példamutatás lehet. Futólépéseinkkel nemcsak a mozgás örömét élveztük együtt, hanem a figyelmet is felhívtuk: fontos számunkra, hogy közö­sen tegyünk a meg­előzésért, az egészségtudatosságért.

Edukációnk fókuszában a megelőzés áll. Egyre több fiatalt szólítunk meg, hogy merjenek közelebb jönni, kérdezni, nyitni – például a „Cici- és Zacsi-tapi” lehetőségével, ahol játékosan, de komolyan hívjuk fel a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy testünk változásait észrevegyük, naponta figyeljünk magunkra, és építsük be ezt a tudatosságot a napi rutinba.

Sulicsapatunk egyre több meghívást kap egészségnapokra, érzékenyítő programokra. 

Júniusban AIPM (Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete) konferencián vendégként veszünk részt, ahol szervezetünket bemutatva másokat is inspirálhatunk.

Szeretettel várunk mindenkit nyárindító kerti partinkra, amelyet június 18-án (szerdán) tartunk 16 órától a Gödöllői Civil Ház kertjében. A hangulatról élő zene gondoskodik, a belépő pedig egy tálca édes vagy sós sütemény. Várjuk tagjainkat, barátainkat, érdeklődő követőinket. Zene, süti, mosoly – csatlakozz az életigenlő közösségünkhöz!

Vajek Andrea, a Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezetének vezetője
Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...