Epres finomság Kata konyhájából

epertorta
epertorta
Orbán Kata a Török Ignác Gimnázium tanulója volt, 2002-ben pedig visszatért az iskolába, ahol azóta is angol nyelv–testne- velés szakos tanár. Gödöl- lőn él családjával, gyer-mekei 13 és 11 évesek.

A receptekkel több mint 10 éve foglalkozik komolyabban, akkor indította a Kata konyhája nevű blogot, ahová saját kreációit teszi fel. A Habkönnyű túrógombóc című bejegyzése ma már majd százezeres megtekintésnél jár. Ezúttal egy könnyű nyári édességet ajánl az olvasóknak. 

Orban Kata

Recept

KEKSZES EPERTORTA

Hozzávalók:

A kekszes alaphoz:

  •  18 dkg kakaós keksz

 •  7 dkg olvasztott vaj

A krémhez:  

•  20 dkg friss eper   

•  2 ek. kristálycukor   

•  1 ek. étkezési keményítő   

•  8 g zselatin   

•  18 g víz   

•  3 dl Hulala növényi hab   

•  8 dkg porcukor   

•  3 ek. eperlekvár (elhagyható)   •  25 dkg tejföl Díszítés: eper ízlés szerint

Elkészítés:

Készítsünk elő egy 20 cm-es tortaformát. Daráljuk le a kekszet, olvasszuk meg a vajat, keverjük össze őket, majd simítsuk a tortaforma aljába, és próbáljuk meg valamennyire „felhúzni” a forma oldalára is. Segítségünkre lehet egy kerek aljú pohár vagy éppen csésze, amivel könnyen a forma aljára és oldalára tapaszthatjuk a kekszes alapot. Amíg készül a krém, tegyük hűtőbe dermedni. A krémhez pürésítsük az epret egy kis lábosban, majd tegyük föl forralni. Amikor már meleg, keverjük hozzá a cukorral elkevert keményítőt, majd főzzük addig, amíg sűrű lesz a gyümölcspüré. Amíg készül a krém többi része, tegyük félre hűlni. (Teljesen ki kell hűlnie!) Egy nagyobb keverőtálban kezdjük felverni a növényi/cukrászhabot, közben fokozatosan adagoljuk hozzá az átszitált porcukrot. Verjük egészen addig, amíg majdnem kemény habot kapunk. Ekkor adjuk hozzá a tejfölt, és ezzel is keverjük el. Időközben tegyük a zselatint a vízbe, tegyük félre kicsit, hogy megduzzadjon. Amikor a gyümölcspüré kellőképpen kihűlt, keverjünk hozzá egy keveset a tejszínes-tejfölös masszából, kicsit fellazítva ezzel, majd vegyítsük az egészet. Amikor ezzel megvagyunk, melegítsük folyósra (10-15 mp) a zselatint mikróban, keverjük el 2-3 evőkanál krémmel, majd öntsük egybe, keverjük el alaposan. Így egy igencsak folyós – tejszínes, tejfölös, epres, zselatinos – krémet kapunk. Vegyük ki a hűtőből a kekszes alapot, és kenjünk az aljára kevés eperlekvárt. Ezután öntsük az epres krémet a tortaformába – ügyelve arra, hogy a krém öntés közben nehogy kilyukassza a torta alját (tartsunk egy kanalat a lezúduló krém alá!). Ezután tegyük hűtőbe pár órára, de legjobb, ha egy egész éjszakát pihen a sütemény. Amikor a pihenési idő letelt, vegyük le a tortaformát – éles késsel válasszuk le a krémet a forma oldaláról –, majd díszítsük ízlés szerint friss eperrel.  Nagyon kellemes, gyümölcsös, könnyed sütemény. Igazi nyári finomság. Más bogyós gyümölcsökkel is elkészíthető.

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...