Idén augusztusban jelent meg Benedek Szabolcs új novelláskötete, amire 16 évet kellett várnunk. Mivel én is szeretem a jalapenót, nagy érdeklődéssel vettem a kezembe a címadó paprikára hasonlító, hívogatóan zöld színű borítóval ellátott könyvet.

A novellák olvasásában kb. a kötet harmadánál járva már világos lett számomra, hogy a rövid történetek szereplői egyátlalán nem szeretik a jalapenót!

Ahogyan ez a csípős paprika megégeti a szájat, úgy van jelen a karakterek életében a fojtogató vagy az elfojtott feszültség a leginkább negyvenes éveiben járó szereplők magán- és munkahelyi életében egyaránt. A totális unalomba fulladt házasságok, a főnökkel való pitiáner piszkálódások, az érzelmi kiüresedés az élet minden területén, a szomszédságban keresett titkos és sikamlós izgalmak, a családi születésnapi ajándék kiválasztása a háttérben zajló szakítás kellős közepén – mindannyiunk számára ismerős helyzetek. A novellák erejét a finom pszichológiai ábrázolás adja: a dráma soha nem harsány akciókban, hanem belső vívódásokban csúcsosodik ki. Az író nem moralizál, hanem bölcs, távolságtartó nyugalommal és sokszor fekete humorral mutatja be a legtöbbször abszurd helyzetekbe kerülő szereplőket. A novellák középpontjában a kisember mindennapi dilemmái állnak, amelyek globális szinten természetesen apróságok, az egyén életében viszont sorsdöntő, olykor feloldhatatlan feszültséget okozó tényezők.

Én tényleg szeretem a jalapenót! Kimagozva, krémsajttal töltve, panírozva és így kisütve.