Tesco-kampány – Rákellenes sulicsapat és Patrónus Ház

Tesco1

Az idei Tesco Start a jövőért program szavazási szakaszába két közismerten aktív helyi szervezet is bejutott: a Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete és a Patrónus Ház Élettér Központja.

A kampányindítóra augusztus 13-án került sor a gödöllői Tesco áruházban, dr. Gémesi György polgármester, Kecskés Judit civil referens és Szedmák Ágnes képviselő, tanár, a Török Ignác Gimnázium közösségi szolgálatának koordinátora és a két szervezet tagjainak körében, ahol közösen hívták fel a vásárlók figyelmét a program fontosságára.

A Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete ezúttal egy új, fiatalokat középpontba állító kezdeményezéssel indul: SULICSAPAT – A mai diákok, a holnap mentorai.

A Patrónus Ház Élettér Központja kerti fejlesztő eszközök telepítését tervezi speciális szükségletű fiatalok fejlesztéséhez.

A Tesco-vásárlások után kapott zsetonokkal most a gödöllőiek is közvetlenül hozzájárulhatnak ahhoz, hogy mindkét program megvalósulhasson. Az első helyezett 500 ezer, a második 300 ezer, a harmadik pedig 150 ezer forint támogatást kap.


Vajek Andrea, Németh Ildikó

Tesco1

Tesco-kampány – Rákellenes sulicsapat és Patrónus Ház

Az idei Tesco Start a jövőért program szavazási szakaszába két közismerten aktív helyi szervezet is bejutott: a Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete és a Patrónus Ház Élettér Központja. A kampányindítóra...

Nagy érdeklődés a katonai hagyományőrző bemutatón

Nagycsaládosok, nagy élmények Gödöllőn

Kevesen tudják, hogy egy olyan közösség is működik régiónkban, amely nagycsaládos egyesületeket és csoportokat fog össze, ez a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOÉ) Észak-magyarországi régiója. A 16 tagszervezet célja többek között...

Istók Anna: KIKÖTŐ

A pad a keresztútnál ismeri már a testem súlyát, ahogy én is ismerem az időét. Éjszakánként, amikor a park kiürül, a padok egymásnak mesélik, kik ültek rajtuk aznap, milyen vallomások...