Kívül-belül megújult a Civil Ház

Az új kerítésben felhasználták a régi elemeket is
Az új kerítésben felhasználták a régi elemeket is

A házhasználók régi álma vált valóra azzal, hogy a Városi Civil Alap 2026 nyertes pályázatának jóvoltából új kerítést kapott a Civil Ház. A régi a 2016-os önkormányzati felújítás óta erősen megrongálódott már és egyre nagyobb kontrasztot mutatott a szépen rendben tartott házzal és kerttel szemben. A szakemberek a régi kerítés felújítást nem tartották megfelelőnek, ezért lebontásra került és egy teljesen újat építettek a régi rácsos elemek felhasználásával. Így biztosítva lett a megfelelő vízszigetelés is, aminek hiánya okozta a régi folyamatos amortizációját. A pályázati forrásból sor került a födém szigetelésére is, ami jelentősen hozzájárul az energiatakarékosabb üzemeltetéshez. A kivitelezést a Kanász BAU Hungary Kft. végezte a nyár folyamán. A költségeket nem teljesen fedezte az 8 500 000 Ft értékű pályázati támogatás, a hiányzó részt Gödöllő Város Önkormányzata egészítette ki 1 557 638 Forinttal.

Nem csak kívül, hanem belül is megújult augusztus közepén a Civil Ház az éves közös nagytakarítás során. A közös felelősségvállalás jegyében szinte minden szervezet kivette a részét ebben, és nincs olyan szeglet, ami ne tisztult volna meg. Lelkes önkéntesek a kerti fészert és a komposztot is rendbe rakták, hogy rendezett környezet várja a piknikek, kerti programok résztvevőit is.

A magyar válogatott az Arany-hegy lábánál

Célba ugró gödöllőiek

A gödöllői Felhőút Sportrepülő Egyesület tagjai szép eredményekkel tértek haza a 9. FAI Siklóernyős Célraszálló Európa Bajnokságról. A magyar válogatott hatodik lett, Szabó Péter, az gödöllői egyesület elnöke pedig veterán...

IMG_0136

A kertész tortája

Iskolás koromban asztmás voltam, allergiás szinte mindenre. A kertészet, amit imádtam, akkoriban szóba sem jöhetett – így kezdi történetét Bujtás Anikó, lapunk állandó kertészeti szerzője, aki ezúttal olasz süteményreceptjét osztja...

1a083f23-0455-4f3b-8f96-6f9fd6913608

Amikor a természet lakberendezőnek áll

Ősszel a kert úgy viselkedik, mint aki hirtelen rájött, hogy túl sokáig hordott zöldet. Előkerül a bordó, a narancs, az aranysárga, és még a legvisszafogottabb cserjénk is úgy dönt: ideje...