Milyen érzésekkel érkezett Gödöllőre? 
– Tizenkét éve járja az országot ez az együttes, és nagyon örülök, hogy ugyanazzal az öt barátommal tudok beszállni minden alkalommal a turnébuszba. És hát meg kell mondanom, hogy amióta kilenc „Lóci játszik-csemete” is van az együttes berkein belül, egyre nagyobb kedvvel ülök be abba a buszba és találkozom az ifjú apukákkal. Gödöllő számomra mindig is szívemhez közeli város volt. Az első szerelmem szadai volt, Gödöllőn kellett átszállnom ahhoz, hogy hogy meglátogassam őt. A MUZA-ban is, a Trafó Clubban is játszottam, ezer és ezer szál köt ide, de hát már csak a nevezetességei miatt is érdemes meglátogatni ezt a fantasztikus várost. 

Ha ilyen sok a gyerek, akkor adódik a kérdés, hogyan lehet ezt összeegyeztetni a rock and roll életformával? 
– Szerintem a rock and roll életformának az a szépsége, hogy még senki nem definiálta, hogy pontosan mit jelent, tehát belefér mindenféle. Ha pedig az ember este zenei szolgáltatást nyújt, akkor napközben nyújtson apai szolgáltatást. Éjszaka meg már döntse el ő, hogy mit csinál. 

Van olyan szám, amit a zenekar már nem annyira szeret, de a közönség követeli? És fordítva? Inkább a zenekar kedveli, mit a közönség? 
– Megmondom őszintén, amikor mi a Fonogram-gálán az Év Felfedezettje-díjat megnyertük, akkor 31 éves voltam. Tehát az enyém nem egy Billie Eilish-i pályaív, hogy 16 évesen már kiégünk, hanem később jött a siker. A „Nem táncolsz jobban, mint én” a magam véleménye szerint nem életem legjobb szerzeménye, mégis ennek köszönhetem a legtöbb sikert. Így ennek a dalnak csak hálás tudok lenni. Egy idő után, ha az ember ír egy slágert, a dal elkezd egy önálló életet élni. Mi csak világra segítettük, de a dal kamaszodik, majd elkezdi járni a saját életútját. Mi csak reménykedni tudunk abban, hogy jó társaságba keverednek. Amikor pedig középkorú lesz, akkor már a retró rádiókon múlik, hogy egyáltalán mi történik vele. 

Egy ingyenes városi rendezvényen mennyiben különbözik a közönség a fizetőstől, a fesztiválostól? 
– Ez itt Gödöllőn egy olyan közönség, akiket meg kell győzni arról, hogy itt minden rendben van. És mindig az a cél, hogy a végén többen legyenek, mint az elején.