Ujvári Miklós

Egyre magasabb a depó a csomópontnál

Aszfalthegy a városkapuban

Akár még öt évig is fennállhat a depo az autópálya mellett Az autópálya gödöllői lehajtójánál nem túl vonzó látvány fogadja az érkezőket: egy hatalmas aszfalthegy, amely egyre csak nő és...

„Az 1989-es parlamentben úriemberek és úriasszonyok ültek ahhoz képest, amit most a Fidesz csinált”

„Ez felér egy újabb rendszerváltással”

Roszik Gábor szerint az Orbán-rendszert leváltani szinte nehezebb volt, mint 1989-90-ben a kommunizmust. Az egykori gödöllői képviselő sarkos véleménnyel van az Orbán-kormány elmúlt 16 évéről. – Nevezhető ez a mostani...

Az Alsópark füvét május elején lenyírták, de egy kis eső beindítja a növekedést.

Ne nyírjunk füvet májusban!

Jó hír a lusta kertészeknek: egy mozgalom arra szólít fel, hogy májusban ne vágjuk le a kertben a füvünket. Így védhető meg az ökoszisztéma. A város közterületei és parkjai azonban...

Gödöllőiek a parlamentben

Átvette megbízólevelét László Endre Márton, a Pest megyei 6. számú, Gödöllő központú választókerület megválasztott képviselője. A politikus a szavazatok 60,55 százalékát kapta meg. A gödöllői önkormányzat képviselő-testületének ülésén együttműködést ígért...

„Magabiztos voltam annyira, hogy egy hónappal a választások előtt fel is mondtam a munkahelyemen”

„A képviselőség teljes embert kívánó feladat lesz”

Veres Ádám 39 éves mérnök, aki májustól főállású képviselője lesz a parlamentnek. Azt mondja, ingázik majd Gödöllőről a parlamentbe, öltönyre cseréli a pulcsit, és olyan munkát ígér, ami nemzeti minimumként...

„A NASA-ban nem hitték el, hogy öt centiméterbe bele lehet zsúfolni ennyi tudást”

Királytelepről a végtelenbe

Idén januárban hatalmas napkitörés történt, amelynek nyomán még Gödöllőn is látni lehetett a sarki fényt. A Nap által kibocsátott elektromágneses hullámok ereje elképesztő volt. Ezt többek között onnan tudjuk, hogy...

Hatolkai Máté, mögötte a megnyitásra váró kávézó

Kávézó a társadalmi szerepvállalásért

Az új városháza épületében létesülő kávézó fő célja a társadalmi szerepvállalás. Megmutatni, hogy a megváltozott munkaképességű emberek, fogyatékkal élő fiatalok ugyanolyan értékes tagjai a társadalomnak, mint bárki más. „Dolgozni, részt...

c8666ea2-3d9a-4184-9139-1ec139e92715

Egy SORSFORDÍTÓ NAP

Stábunk hajnaltól éjszakáig követte végig Gödöllőn a vasárnapi választást. A bizottságok erőn felül teljesítettek, a kampánystábok szorgoskodtak, a győztesek pedig este hatalmasat buliztak. Még nem kelt fel a nap, de...

Ujvári Miklós főszerkesztő

Kedves olvasók!

A gyerekeim napok óta küldik azokat a kisvideókat, amelyeket a választás éjszakáját a budapesti utcákon készítettek. Önök is látták, ugye, micsoda fieszta volt?! A tizen-huszon-harmincévesek nagy generációs élménye. Szegények, őket...

„Követték a lányomat, keresték az üzletfeleimet, és bizonyára le is hallgattak"

LÁSZLÓ ENDRE MÁRTON: Én tisztán szeretek játszani

Mindent meg fog tenni, hogy megakadályozza az akkumulátorüzem beindítását a Sony épületben, havonta találkozik majd a polgármesterrel, és érdekérvényesítés helyett az önkormányzatokat akarja helyzetbe hozni László Endre Márton, a Tisza...