Advent és Mikulás-ház a Kazinczy körúton

Kazinczy Mikulás

A Kazinczy Körút Szomszédai nevű civil lakótelepi közösség második alkalommal nyitotta az adventi időszakot adventi ablakdíszítéssel: mindennap eggyel több számozott ablakban gyúlnak fel a fények egészen karácsonyig. Érdemes körbejárni és megkeresni őket.
A gyerekek számára egy varázspostaládát is kihelyeztek, amelyen keresztül vágyaikat, álmaikat küldhették el a Mikulásnak. A Mikulás pedig december 6-án meg is érkezett a lakótelep Mikulás-házába.
„Amikor elképzeltem a Mikulás-ünnepséget, álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire hangulatosra sikerül a Mikulás-ház – mondta lapunknak Juhász Adrienn, a Kakösz, a Kazinczy Körút Szomszédai közösség alapító tagja. – Nagyon hálás vagyok a szomszédok és barátok segítségéért a díszítésben, és nem tudom eléggé megköszönni a Dombvidék Kosárközösségnek, hogy felajánlották a helyszínt, és megannyi dísszel hozzájárultak ehhez a varázslathoz.”
A Mikulás mesét olvasott a gyerekeknek, listájáról felolvasta, ki-ki milyen jótettekre, eredményekre lehet idén büszke, ők pedig énekeltek és verset szavaltak neki. Mindezt varázslatos fények, hangulatos zene, meleg tea és házi süti kíséretében.
Dr. Györfi Beáta alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője lapunknak elmondta: öröm látni, hogy a lakótelepi közösség megszerveződik, és ilyen aktívan építi magát.

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...