Vettem egy bakancsot. A történet a sorban állásnál kezdődik. Hosszú volt a sor, de a két pénztáros ügyesen, udvariasan végezte a dolgát. 

Az én soromban egy szép arcú, nagy szemű, karcsú harmincas, olyan, akit könnyen megjegyez az ember. Megfigyeltem, hogy a jobb alkarján valamiféle tetoválás van. De olyan, mintha apró szögeket szórnánk le az asztalra nagy összevisszaságban. Nem vagyok híve a tetoválásnak, félek az ilyen végleges dolgoktól. Sok anyajegy van rajtam, ezért nem érzek késztetést, hogy még valamivel tarkítsam a bőrömet. Ez a lány is miért gondolja, hogy több lesz ezzel a tetoválással? Hiszen anélkül is egy olyan jelenség, akire akaratlanul is felfigyelünk.

Mire én odakerültem, a másik sor elfogyott, és az én soromban csak én maradtam. A két lány egy szusszanásnyi időre megtorpant. 

– Nem tudom, mi van ma, de szétvet az ideg – mondta az „én lányom”.

– Nézd meg, hogy remeg a kezem – nyújtotta ki finom ívű kezét. És tényleg remegett. 

– Nem is gondolnám, hogy egy cipőboltban is vannak konfliktushelyzetek – ezt már én mondtam a lánynak.

Ekkor egy vevő lépett mellém.

– Visszahoztam a fiam cipőjét, mert szétment a talpa – nyújtja a cipősdobozt az eladó felé –, ez csak a doboz, a cipő még a fiam lábán van. 

– Hát így nem tudjuk kicserélni, tessék levenni a fiú lábáról a cipőt, és hozza ide.

A férfi elment.

– Na, látja, ilyen helyzetek vannak. Miért gondolja a kedves vevő, hogy az üres dobozzal tudunk valamit kezdeni? – mondja a lány.

Közben kifizettem a bakancsomat, számlát is kértem. Amíg írta, néztem a karját. Kiderült, hogy a csuklójánál egy pitypang, a szögek nem szögek, hanem repülőszőrös magok (ezt a wikiről tudom), ahogy fújja a szél felfelé, a könyökhajlatig, ahol egy szövegben végződik az ábra. Azt sajnos nem tudtam elolvasni.

– Milyen szép a pitypangja – mondom neki.

A lány boldog, csodálkozó mosollyal mondja: – Felismerte? Eddig még senki nem ismerte fel, mindenfélét mondtak, hogy varázspálca, tűzijáték, meg ilyen hülyeségeket. Én rajzoltam!

– Gratulálok hozzá. Tényleg nagyon szép.

És higgyétek el, nem hazudtam. Addigra már megszerettem a pitypangját.