A Petőfi-iskola pályája rekortánborítást kap

Lecserélik a Hajós-iskolai burkolatot, és szabad marad a pálya
Lecserélik a Hajós-iskolai burkolatot, és szabad marad a pálya
nyilváníÖrömteli hír a gödöllőiek számára, hogy a városban egyszerre két jelentős sportinfrastrukturális fejlesztés is megvalósulhat sikeres pályázatoknak köszönhetően.

Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ által kiírt pályázatok eredményeként egy iskolai és egy közösségi sportpálya is megújul a közeljövőben.
Az egyik nyertes pályázatot a Gödöllői Petőfisekért Alapítvány nyújtotta be „Iskolai sportpálya felújítása” címmel. A projekt célja a Petőfi-iskola udvarán található, leromlott állapotú sportpálya teljes megújítása. A beruházás során egy 17×30 méteres, rekortán borítású, többfunkciós sportpályát alakítanak ki, amely hosszú távon biztosít majd korszerű sportolási lehetőséget a diákok számára.
A fejlesztés tervezett összköltsége 36,9 millió forint. Az alapítvány 15 millió forint állami támogatást nyert el, emellett 3,5 millió forint saját forrást biztosít. A projekt megvalósításához szükséges további 18,4 millió forintot Gödöllő Város Önkormányzata biztosítja. A pályázat előkészítésében és a kivitelezés lebonyolításában az alapítvány és az önkormányzat szoros együttműködésben vesz részt.
A Petőfi-iskolai beruházással párhuzamosan Gödöllő Város Önkormányzata is sikeresen pályázott a „Közösségi sportpálya felújítása” elnevezésű kiírásra. Ennek keretében az Isaszegi úton található sportpálya újul meg. A város 25 millió forint támogatást nyert el, amelyhez 42 millió forint saját forrást biztosít, így a beruházás becsült összértéke 67 millió forint.
A fejlesztés során a 20×40 méteres sportpályán a régi, elhasználódott burkolat elbontása után új rekortán sportburkolat készül, korszerű vízelvezetési rendszerrel, labdafogó hálóval és térkő járdával kiegészítve. A beruházás célja egy biztonságos, időjárásálló, közösségi használatra alkalmas sporttér kialakítása, amely tovább erősíti Gödöllő sportéletét és közösségi infrastruktúráját.
A két fejlesztés egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a város fiataljai és lakói modern, jól használható sportlétesítményekben mozoghassanak és sportolhassanak.

A Petőfi-iskola pályája rekortánborítást kap
A Petőfi-iskola pályája rekortánborítást kap
Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...