KIRÁLYI FOGADTATÁS a hétköznapi hősöknek

Díjazták a közösséget építő önkénteseket
Díjazták a közösséget építő önkénteseket

Gödöllő patinás helyszíne, a királyi váró adott otthont január végén annak a szívmelengető eseménynek, amelyen a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Észak-Magyarország régiójának legelhivatottabb önkénteseit díjazták.

NAGYCSALÁDOSOKNAK, AKIKNEK MÉG JUT ENERGIÁJUK
A SAJÁT CIVIL KÖZÖSSÉGÜKRE IS

A rendezvény házigazdája a Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Egyesülete volt, amelynek tizenkét lelkes segítője gondoskodott a program méltó lebonyolításáról. 28 önkéntes vehetett át elismerést áldozatos, közösségépítő munkájáért. Az oklevelek mellett NOE-s meglepetésajándékokat kaptak, így köszönve meg egész éves tevékenységüket.

A zenés műsor keretében Géczi András énekelt és Kiss István (alias Szegál) mozgatta meg a közönséget egy ritmusos produkcióval. A díjátadó ünnepséget Bak László, a NOE elnökségi tagja nyitotta meg, hangsúlyozva az önkéntes munka pótolhatatlan értékét.

Köszöntőbeszédében kiemelte: „Pontosan tudom, mekkora logisztikai bravúr nagycsaládosként helytállni a hétköznapokban, ezért tartom emberfelettinek azt az áldozatot, amit a közösségért hoztok. Legyen szó élelemiszermentésről vagy táborszervezésről, ti teszitek a NOE-t papíralapú szervezet helyett élő, lélegző és szerető közösséggé. Ez az az örökség, amit a gyermekeink is továbbvisznek majd.”

Külön köszönet a Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Egyesületének a profi és szívélyes vendéglátásért – tucatnyi segítőjük nélkül nem lett volna ilyen emlékezetes ez a délután.
Pappné Kovács Edit, NOE-régióvezető

Gödöllő utcáinak egy részlete 1882-ből

Nadrágszíjparcellák és pesti kétes elemek

A Gödöllő YouTubecsatorna „Gödöllő Retró” podcastsorozata településszerkezettel foglalkozó műsorainak utolsó fejezetéhez érkeztünk. Ebben az adásban Tatár Attila műsorvezető és Fábián Balázs, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatóhelyettese a 19. század közepétől...

A Tisza párt jelöltje a Blahán és az Újfenyvesben volt erős

Tisza-fölény Gödöllőn

Minden városrészben a Tisza párt volt a legerősebb Gödöllőn. Besnyőn kisebb volt a különbség, az Újfenyvesben aratott Magyar Péter pártja. Alig van eltérés a képviselők és pártjaik eredményei között: nem...

„A művészi pálya gyakran egyetlen, gyerekkorban szerzett pillanattal kezdődik

KULTÚRKÖRBEN: tehetségeink rivaldafényben

A Budapesti Operettszínház és a Magyar Állami Operaház falai között, rendezők, koreográfusok, karmesterek és nem utolsósorban a közönség árgus szemei előtt edződik az a három fiatal gödöllői művész, akik a...