Már 10 éve annak, hogy Hajnal Irén szervezésében a Gödöllői Városi Nyugdíjasok Egyesülete kezdeményezésére Gödöllő is bekapcsolódott az idegenvezetői világnap
rendezvényeibe. A jubileumot a világnap gödöllői programjához kapcsolódva ünnepelték meg a királyi váróban.
A rendezvényen Hajnal Irén ismertette azt a folyamatot, aminek eredményeként mára az egyesület tagjai jelentős szerepet vállalnak a helyi idegenforgalmi feladatok ellátásában.
Mint mondta, az elmúlt tíz évben mintegy 2000 látogató vett részt az idegenvezetők világnapja rendezvényein. A programok során a Gödöllői Királyi Kastély, a Gödöllői Városi Múzeum, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika voltak a főbb élpontok, de tartottak belvárosi sétákat, később pedig a premontrei apátsági templom is gazdagította a helyszínek sorát. Ahogy bővültek a helyszínek, úgy nőtt az esemény látogatóinak száma is. Emellett az idegenvezetők 10 év alatt 150 egyesületi utazást szerveztek és bonyolítottak le magas színvonalon.
A világnapra érkezett vendégek később a kastélyról, a múzeumról és a bazilikáról, valamint a királyi váróról bővebb előadást hallhattak.
A rendezvényen dr. Gémesi György polgármester is méltatta az egyesület munkáját, majd beszélt a tervezett fejlesztésekről. Felhívta a figyelmet arra, hogy idén Gödöllő várossá válásának 60. évfordulója mellett a kastély megnyitásának 30., valamint a Művészetek Háza – az egykori Petőfi Sándor Művelődési Központ – megnyitásának 45. évfordulóját is ünnepli a település.
Az eseményen a Gödöllői Városi Nyugdíjasok Egyesületének Szurdok György kórusa közreműködött.
