SZEMÉTSZEDÉS a Fenyvesben

Szedmák Ágnes átveszi a szemeteszsákokat Lukács Gábortól, a VÜSZI igazgatójától
Szedmák Ágnes átveszi a szemeteszsákokat Lukács Gábortól, a VÜSZI igazgatójától

A Nagyfenyvesben és az Újfenyvesben idén is szeretettel vár mindenkit a szokásos tavaszi szemétszedésre Szedmák Ágnes önkormányzati képviselő. Az akció 2026. április 11-én, szombaton 10 órakor kezdődik, és várhatóan kb. 1–1,5 órát vesz
igénybe.

„Az idei évben különösen sok szemétkupacot kell felszámolnunk. A tervek szerint kitisztítjuk a Kikerics utcát, a rétet és környékét, valamint a Köztársaság út melletti területet. Bízunk benne, hogy a SPAR felől idén is csatlakoznak önkéntesek, így a megszokott területet teljes egészében sikerül rendbe tennünk” – mondta Szedmák Ágnes.

A találkozó a szokásos helyen, a Kikerics és a Pipacs utca sarkán lesz. A szemeteszsákokat az önkormányzat biztosítja. Kerti kesztyű viselése ajánlott. Idén különösen nagy szükség lesz talicskákra és lapátokra is. A szervezők kérik, hogy mindenki, aki tud, hozzon magával láthatósági mellényt, hogy a forgalmat is figyelmeztethessék a lassításra. Gimnazistáknak 3 óra közösségi szolgálatot írnak
jóvá.

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – idézte a képviselő a Föld napja jelmondatát.

Lakótelepi megoldások: KÖZÖSEN AZ OTT ÉLŐKKEL

A Szent István téri és az Erzsébet királyné körúti lakótelepen tájékozódott a lakossági igényekről, problémákról dr. Gémesi György polgármester, a 6. számú választókerület önkormányzati képviselője. A bejárás során a közös...

fZRdHDIU

Vigyázzunk a Blahára: AZ ESERNYŐ ESETE A CSATORNÁVAL

Gödöllő Blaha városrészében visszatérő problémát jelentenek a szennyvízcsatorna-hálózat meghibásodásai. A rendszeres dugulások már nemcsak technikai kellemetlenséget okoznak, hanem közvetlen környezeti terhelést is: a feltorlódó „tartalom” egyre több helyen utat tör...

Dolgozik a VÜSZI

Megújuló vízelvezetés a Sport köznél

Újabb fontos infrastrukturális munkát végeztek el a VÜSZI szakemberei. Korszerűsítették a vízelvezetést a Sport köz és a Semmelweis utca találkozásánál. A munkálatokra azért volt szükség, mert a területen eddig üzemelő,...