Rockfesztivál A PIACON

Május 8–9-én a Gödöllő 60 programsorozat keretében a PeliKlán Egyesület szabadtéri fesztivált hoz a gödöllői piacra: a város könnyűzenei életének hőskora és jelene találkozik a színpadon.

A történet az 1980-as évek elején indult: a Művelődési Központ – Kecskés József igazgatása alatt – országszerte „rebellis” intézményként vált befogadó terepévé a tűrt-tiltott alternatív csoportoknak. A rendszerváltás körüli könnyűzenei pezsgésből nem maradt ki Gödöllő sem: 1989 decemberében indult a legendás Blues Kocsma, amelynek házi zenekara a Good Evening Gödöllő Blues Band volt — soraiban Lőrincz Károllyal, aki idén a Fonogram-díjas Asphalt Horsemen frontembereként áll a fesztivál színpadára. Majd sorra nőttek ki a különböző stílusú helyi zenekarok: folkock, alter, később a hardcore és a metal helyi vonulata. A fesztiválkorszak kezdetén, az 1990-es évek közepén pedig megnyílt a ma is működő Trafo Club.

A szál nem szakadt el azóta sem, a könnyűzene ma is fontos része a gödöllői művészeti szcénának. A fesztiválunkon nagy öregek és ifjú titánok, örömzenészek és
profik váltják majd egymást a színpadon, a koncertek közt pedig Ujvári Miklós beszélget a fellépőkkel a pályakezdésről, a hőskorról; közben a Gödöllő anno csoport jóvoltából az időszak mára kordokumentummá vált fotói is megelevenednek.

Géczi Ildikó, Heltai Zsófia, Sima Péter

Új szelek fújnak az iskolákban

Három iskolaigazgatót hívtunk össze kerekasztalunkhoz, hogy a tanévkezdésről beszéljünk. Mint kiderült, az iskolákban jó és optimista a hangulat, bár a változások fokozatosan történnek meg a következő tanévekben. A beszélgetés résztvevői:...

Németh Anna Janka és edzője, Győrik Csaba

Németh Anna Janka Európa-bajnok vegyes párosban

Európa-bajnoki címet szerzett Németh Anna Janka, a MATE-GEAC sportlövője a Tallinnban megrendezett U18-as kontinensviadalon. A gödöllői versenyző Hajdu Csongorral, a VAMAV Lövész Sportklub sportolójával megnyerte a 25 méteres pisztoly DUETT...

futas1

Több mint ötszázan rajtoltak el a 6. Kastélyfutamon

Szeptember első szombatján több mint ötszáz futó részvételével megkezdődött a 6. Gödöllői Kastélyfutam. A különleges hangulatú verseny résztvevői idén is a Gödöllői Királyi Kastély parkjából indultak, és ide is érkeztek...