Civil Piknik a közösségek erejével

Civil közösségépítés a diófa alatt
Civil közösségépítés a diófa alatt

Remek hangulatú Civil Pikniket sikerült megrendeznie idén is a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesületnek augusztus utolsó péntek délutánján. A program Danis János fotóművész „Pásztorok” című kiállításának megnyitójával vette kezdetét a Duflex Fotográfiai Stúdió jóvoltából. Majd a Civil Ház kertjének hatalmas diófája alatt folytatódott, ahol a Civil Kerekasztal elnöksége köszöntötte a civil szervezetek képviselőt és a meghívott vendégeket, melynek során kifejezték köszönetüket értékhordozó munkájukért, és beszámoltak a nyáron lezajlott és a közeljövőben várható eseményekről. A piknikre ellátogatott Dr. Gémesi György polgármester, aki ugyancsak nagyban méltatta a civilek tevékenységét és körünkben üdvözölhettük még Fábián Bertalan, Bárdy Péter alpolgármestereket, valamint Szedmák Ágnes képviselőt is. Az üstben főtt finom gulyás elfogyasztása mellett most is lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésekre, a kapcsolatok szorosabbá fűzésére. A jó hangulathoz nagyban hozzájárult Sverteczky Zsuzsa és Schier Barna zenei előadása. A nagyszabású esemény most sem jöhetett volna létre szorgos önkéntesek közreműködése nélkül, hálás köszönet érte!

Kecskés Judit, civil referens

A magyar válogatott az Arany-hegy lábánál

Célba ugró gödöllőiek

A gödöllői Felhőút Sportrepülő Egyesület tagjai szép eredményekkel tértek haza a 9. FAI Siklóernyős Célraszálló Európa Bajnokságról. A magyar válogatott hatodik lett, Szabó Péter, az gödöllői egyesület elnöke pedig veterán...

IMG_0136

A kertész tortája

Iskolás koromban asztmás voltam, allergiás szinte mindenre. A kertészet, amit imádtam, akkoriban szóba sem jöhetett – így kezdi történetét Bujtás Anikó, lapunk állandó kertészeti szerzője, aki ezúttal olasz süteményreceptjét osztja...

1a083f23-0455-4f3b-8f96-6f9fd6913608

Amikor a természet lakberendezőnek áll

Ősszel a kert úgy viselkedik, mint aki hirtelen rájött, hogy túl sokáig hordott zöldet. Előkerül a bordó, a narancs, az aranysárga, és még a legvisszafogottabb cserjénk is úgy dönt: ideje...