MEGÚJUL az Ady Endre sétány

Hamarosan elfelejthetjük a kátyúkat
Hamarosan elfelejthetjük a kátyúkat
Jó hír érkezett az Ady Endre sétány felújítására benyújtott városi pályázattal kapcsolatban.

Gödöllő Város Önkormányzata 175 millió forintot nyert el a TOP Plusz programban, aminek köszönhetően a Martinovics utca és az Isaszegi út közötti szakaszon megújulhat az út, a járda, a Rákos-patak hídja, valamint kerékpárutat is kialakítanak az uszodától, folytatva az Alsópark bejáratáig. A pályázathoz a képviselő-testület 31 millió forint saját forrást biztosított.
Bárdy Péter, Gödöllő város alpolgármestere, a körzet önkormányzati képviselője azt mondta, nagy öröm ez, hiszen a város kezelésében lévő két legforgalmasabb utca egyike újulhat meg hamarosan; remélhetőleg még az idén elkészülhet.
(A városi fenntartású utak között a másik kiemelkedően nagy forgalmat lebonyolító út a Szőlő utca.)
„A városrészek közötti, és a városon átmenő forgalomnak, valamint az alvégieknek is nagy szüksége volt már erre” – fogalmazott Bárdy Péter. „A projekt fontos eleme a Hajnóczy utcánál újonnan kialakítandó gyalogosátkelő és egy biciklis átvezetés is, amely a Hajnóczy utcánál lévő lépcső felújításával is jár. A zebra természetesen okoszebra lesz. A fejlesztés által a Kishajós és a Martinovics utcai Kastélykert Óvoda is elérhető lesz kerékpárral a Nagyfenyvesből és az egyetemi városrészből.”
A kedvező döntést Gödöllő Város Önkormányzata az év elején kapta meg. Ezután kezdődhet meg a tervek véglegesítése, majd a közbeszerzési eljárás kiírása.
(Gödöllő Város Önkormányzata a Területfejlesztési Operatív Program Plusz keretében az Európai Unió támogatásával 175 000 000 Ft támogatást nyert el.)

Hamarosan elfelejthetjük a kátyúkat
Hamarosan elfelejthetjük a kátyúkat

BAGOLY könyvesbolt AJÁNLÓJA

Bajzáth Mária válogatása: Kertünk népmeséi „Kerek, de nem alma, vörös, de nem rózsa, rétes, de nem béles, kóstoltam, de nem édes. Mi az?” – részlet a műből. Gyorsan elárulom, hogy...

sESCJAvo

Ujj Béla: RUTINGYILKOSNŐ

Áron betöltötte a krisztusi harminchármat, és bár magabiztos férfinak tűnik, a szerelmi élete egy végtelenített TikTok-videóra hasonlít. Ugyanazok az éjjeli üzenetek, ugyanaz a gyors hév, majd néhány hét múlva ugyanaz...

erasmus tig

Törökösök Törökországban

Különleges nemzetközi élményben volt része a Gödöllői Török Ignác Gimnázium 16 diákjának, akik 2026 áprilisában Erasmus+ program keretében Törökországba, Manavgat városába utazhattak. A csereprogram témája a török–magyar történelmi és kulturális...