Meglepően gyorsan terjed a mesterséges intelligencia használata a magyar (átlag) emberek között. Nem kellett sok idő, hogy használata „csendes járványból” üzleti lehetőséggé váljon. Előfizetésért már kínálják a „gyógymódot” a magányra. Létezik olyan becslés, miszerint a világban a milliárdot is meghaladja azok száma, akik érzelmi kapcsolatba kerülnek a műértelemmel. Sokuknak ez az egyetlen „partneri viszonyuk”. A tény, hogy a magyar 18 és 24 év közöttiek kb. 70 százaléka érzi magát magányosnak, nem annyira meglepő, mint az, hogy az életkor előrehaladtával csökken a magányosság érzése. A fiatalok nem beszélgetnek, hanem inkább rövid üzeneteket néznek, azokkal kommunikálnak, és több időt töltenek virtuális terekben, mint másokkal együtt. A magány ma, különösen az ún. fejlett világban, társadalmi probléma. Annyira az, hogy helyenként már közegészségügyi kihívásként kezelik: Nagy Britanniában és Japánban már létezik Magányügyi Minisztérium. A magányt nem egyéni kudarcnak, hanem népjóléti és gazdasági kérdésnek tekintik. A nagy nyelvi modellekre épülő chatbotok virtuális partnerként használhatók. A Replika, a character.ai és több más alkalmazás sokaknak jelent lelki támaszt. Míg korábban az internet „közösségimédia-funkciója a csoportélmény hamis káprázatával hódított, most a mesterséges intelligencia kecsegtet a „társ” és a „beszélgetés” illúziójával. Már látható, hogy az online társasági hálózatok, buborékok képzésével társadalmi szinten inkább elválasztották az embereket, mint összekapcsolták. Kérdéses, hogy egy „nagy nyelvi modell” pótolhatja-e az emberi lények hús-vér interakcióját, a valódi, személyes beszélgetések élményét.
                                                                                                       A szerző az Irka csoport tagja