Zajlik a felújítás a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban, azaz az „SZTK” két épületében. Február végén érkezett egy új röntgengép, és aznap több mint nyolcszáz egészségügyi szűrést is végeztek az egyetem munkatársai. A kardiológiai vizsgálatok eredményeit részben maga az egyetem rektora, a szívgyógyász dr. Merkely Béla értékelte ki.
Az ön által vezetett egyetem ősz óta működteti Gödöllőn és a Gödöllői járásban a járóbeteg ellátást. Mik az első tapasztalatok?
A felkérés valamikor nyár elején érkezett, amikor az önkormányzat már nem tudta tovább működtetni a rendelőintézetet. Én augusztus végén voltam itt először. Egy pillanatra azért meglepődtem, mert az infrastruktúra eléggé megkopott, hogy finoman fejezzem ki magamat. Láttam benne a lehetőséget, de azt is, hogy itt nagyon sok munkára van szükség. Ugyanakkor, ha valamit elvállal az egyetem, akkor azt mindenképpen a maximális szinten szeretnénk teljesíteni. Nekünk az a fontos, hogy a Gödöllői járás lakossága elégedett legyen, és a lehető leggyorsabban jusson a különféle szakambulanciákhoz, laborhoz, bővüljön a szakorvosi órák száma és a vizsgálati paletta. Minden szinten azonnal elkezdtük a munkát. Az épület szerintem már majdnem készen van, rá se lehet ismerni az augusztus végi állapotokhoz képest. A műszerpark is megújult, az emberek is mosolyognak, az itt dolgozók is mosolyognak. Semmelweises lett a hangulat, a kék és arany mutatja a szokásos magas színvonalat, ahová az intézményt emelni szeretnénk.
Enyhült az orvoshiány?
Az egyetem az ország legnagyobb betegellátója, a teljes járó- és fekvőbeteg-ellátása meghaladja az országosnak a 10 százalékát. Nem olyan rég értesültünk róla, hogy bőven a legjobb kétszáz orvosi egészségtudományi egyetem között vagyunk a világon. A mi kollégáink, akik itt élnek a környéken, eljöttek, hogy még több rendelést még hosszabb időtartamban vehessenek igénybe a betegek. Erősítettük a kardiológiát, van reumatológia, ortopédia, urológia, szemészet. Munkatársaink szívesen jönnek Gödöllőre, és nagy lelkesedéssel vesznek részt az itteni betegeknek az ellátásában. Az egyetemnek egy nagyon erős központi laborja van, így több laborvizsgálat tud gyorsabban megvalósulni. A február végi szűrő- és egészségnap pedig azt mutatja, hogy a prevenciós szemléletet, a korai diagnózist is erősíteni kell. Attól sem vagyunk messze, hogy medikuscsoportok is érkezzenek ide a Családorvosi Tanszékről a környék háziorvosai mellé gyakorlatra.
Átadtak egy röntgenkészüléket is. Mit tud, mire fogják használni?
Ez egy sok 10 millió forintos készülék, amely mesterséges intelligenciát használ, előre van programozva ötszáz különböző vizsgálat összes paramétere. Könnyedén megvalósulhat az egyetemi központokkal való véleménycsere bármikor. Rendkívül részletgazdag és jó minőségű felvételt készít, alacsony sugárdózissal működik, gyermekek esetében is használható.
Az épület felújítását kritikák is érték, az volt a gondja a betegeknek, hogy az építőipari munkálatok rendelési időben zajlottak, zajt és port okoztak. Nem volt jobb megoldás erre?
Nem volt jobb megoldás. Az egyik legfontosabb alapelv az, hogy minden beteget el kell látni, és minthogy nem egy zöldmezős beruházás zajlott, ahol egy teljesen új épületet vettünk volna át, hanem a régit újítottuk fel, ugyanakkor szerettük volna a betegellátás minőségét javítani, de azt is el akartuk kerülni, hogy a betegeknek Budapestre kelljen utazniuk egy-egy vizsgálat miatt, így nem nagyon volt más megoldás. A visszajelzések alapján sokkal többen voltak azok, akik örültek annak, hogy itt felújítás történik. Nagyon nehéz mindenkinek egyszerre jót tenni, vagy megfelelni. Akik akkoriban kritikával illették az itteni folyamatokat, ha most ide eljönnek, nagyon meg lesznek nyugodva.
Meg tudja nyugtatni Gödöllő és a járás lakóit, hogy politikai változás esetén a Semmelweis mint modellváltó egyetem meg tudja tartani ezt a feladatot, amit itt, Gödöllőn elvállalt?
Én nem a holnapban, vagy a jövő hónapban gondolkodom, hanem évtizedekben, évszázadokban. A Semmelweis Egyetem több mint kétszázötvenhat éves, Mária Terézia 1769-ben alapította. Azóta egyetlen napra sem zárt be, sem a világháborúk, sem a forradalmak idején. Abban biztos vagyok, hogy amit az egyetem egyszer elvállal, azt teljesíti. Ezt a feladatot még nagyon hosszú ideig magas szinten tudjuk ellátni. Erre személyemben is garanciát vállalok.
