Felavatták az ÚJ VÁROSHÁZÁT

Új építészeti elem az épület óratornya, amely a polgármesteri hivatalt igazi „városházává” teszi
Új építészeti elem az épület óratornya, amely a polgármesteri hivatalt igazi „városházává” teszi
Hivatalosan is átadták a fel újított gödöllői városházát, ahol a képviselő-testület ülé sével meg is kezdődött a munka. Az átadón a szalagot dr. Gémesi György polgármester és dr. Kiss Árpád jegyző vágta át.

Az egykori banképületbe költözött városháza tervezési munkái 2017 és 2018 között zajlottak. Az épület engedélyezési és kiviteli terveit Klobusovszki Péter építész készítette. A város első körben 2020. április 22-én kötött kivitelezői szerződést, ám a megvalósítást számos körülmény nehezítette: a Covid-világjárvány és az országos veszélyhelyzet, a kialakult extrém mértékű anyagár-növekedés, krónikus alapanyaghiány, stb. Az önkormányzatnak három, közbeszerzésen kiválasztott kivitelezői csapattal is szerződést kellett bontania a folyamat során, amelyek az általuk vállalt ütemezés szerinti részhatáridőre a munkát nem végezték el, vagy olyan többlet fedezetigényt jelentettek be, ami nem volt elfogadható. Végül – egy újabb közbeszerzés nyerteseként – a Strabag Építő Kft. fejezte be a munkát.
Felbontható: 2066-ban
A városháza átadásán a polgármester és a jegyző elhelyezett az épület alapjában egy lég- és vízmentesen záródó időkapszulát. A tégelyt legkorábban 40 év múlva, a várossá válás 100. évfordulóján szabad majd kinyitni.
Tartalma:   
•    a képviselő-testületnek és a város vezetésének a névsora, aláírásokkal, 
•    polgármesteri köszöntőlevél az utókornak,   
•    nemzeti színű szalag, 
•    a 60 éves város jubileumi programsorozata,   
•    a Gödöllői Szolgálat aktuális száma, 
•    a Petőfi Sándor Általános Iskola 8. osztályos tanulóinak üzenete,  
•    a jubileumi évre kiadott Gödöllő-memóriajáték leírása
Az átadóünnepség keretében Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért kitüntetést adott át Varga Gábor főmérnök, az épületet pedig Ullmann Péter Ágoston O.Præm., a Gödöllői Premontrei Apátság nyugalmazott kormányzó perjele szentelte fel, illetve Albert Gábor evangélikus lelkész áldotta meg. 

A felújítás keretében megvalósult
•    az eredeti épület funkcionális és energetikai felújítása, akadálymentesítése, egy lift kialakítása, 
•    2 új épületszárny kialakítása, amellyel a tömb korábbi, városképileg zavaró foghíja beépült,  •  egy pavilonszerű új ülésterem építése a belső udvaron, az épület pedig kiegészült egy óratoronnyal (ami praktikusan a liftaknát is magában rejti), és ami a polgármesteri hivatalt az európai polgári hagyományt idéző „városházává” teszi.

528843cf 23e2 463a 80be 4488b44bf632
Talamba-ritmusok a toronyból

Már zenél a megújult városháza óratornya. Minden hétköznap 7.45 és 18 órakor, valamint szombaton 8 és 11 óra között óránként csendül fel három különböző dallam. Ami közös bennük, az az, hogy mindet a Talamba Ütőegyüttes játszotta fel. Hétköznap reggelente a Talamba saját szerzeménye, az Invenció címet viselő dallamsor csendül fel. Mindez Grünvald László munkáját dicséri. Este 18 órakor az „Erdő mellett estvéledtem” kezdetű népdal szólal meg, szombaton pedig a „Gödöllei piactérre leesett a hó” kezdetű népdal. Zombor Leventétől, a Talamba vezetőjétől megtudtuk, hogy a dallamokat az együttes ütős dallamhangszerein szólaltatták meg

Gondoskodó cseppek

Ki tervezte az épületet, és milyen stílus figyelhető meg rajta? – kérdeztük Mészáros Judit városi főépítészt.
Az épület felelős építész tervezője Klobusovszki Péter építész volt, akinek a tervei nyomán az 1980-as években épült banképület építészeti karakterének felfrissítésével, térszervezésének megújításával egy korszerű, új hivatali épület jött létre. Újdonság, hogy az épület földszintjét nagy üvegfelületekkel nyitottuk meg. Ez a transzparencia szimbolikus jelentőségű, ugyanis a főtérről nemcsak az ügyfélfogadó terekbe, hanem a döntéshozatal helyszínéig, a belső udvarban kialakult, zöldbe ágyazott pavilonig is átlátni. Az izgalmas térkapcsolat köztér és döntéshozatali helyszín között üzenetértékű. Új építészeti elem továbbá az épület óratornya, amely a polgármesteri hivatalt az európai polgári hagyományt idéző, igazi „városházává” teszi.
Mit jelképeznek a városháza falán a cseppformák?
Az épület formálásában finom építészeti utalásokra lehetünk figyelmesek. A tetőtér szellőzői például olyan egyedi cserépfalszerkezetek, amelyek a Medgyaszay István szecessziós építész által Nagy Sándor festőművésznek tervezett műteremház egyik motívumát idézik. A kúpcserepekből vágott szellőzőrács által kirajzolódó mintát tükrözve alakul ki a cseppforma, amely nemcsak a Nagy Sándor-házra utal, hanem a városi címer pelikánmotívumát és az önzetlen gondoskodás jelképét is megidézi. A homlokzati vakolatminta az épület többi, gesztusértékű építészeti elemével együtt emeli középületrangra az egyszerű formájú házat.
Milyen technikai, gépészeti, fenntarthatósági tulajdonságai vannak a városházának?
Az épület teljes energetikai korszerűsítésen esett át, ami teljesíti az új építésű, és jelentős felújítással érintett épületekre előírt „közel nulla energiaigényű épület” követelményszintjét. A belső udvari, kedvező tájolású tetőfelületen napelemrendszert telepítettünk. A gázfűtést hőszivattyú egészíti ki, valamint központi, hővisszanyerős szellőzés.

A polgármesteri ezüstéremmel elismert Varga Gábor főmérnök és Mészáros Judit főépítész a polgármesterrel
A polgármesteri ezüstéremmel elismert Varga Gábor főmérnök és Mészáros Judit főépítész a polgármesterrel

Várják a lakosságot

Az önkormányzat március 12-én, csütörtökön 9–12 és 14–18 óra között lehetőséget biztosít a lakosságnak is, hogy a Főépítészi Iroda munkatársainak kalauzolásában megtekinthessék az épületet. A legfeljebb 20 fős csoportok 30 percenként indulnak. A látogatás előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a partnersegi@godollo.hu email-címen vagy a mellékelt QR-kóddal lehet.

felhivas qr
Jelentkezés

Ügyfélszolgálatok

Gödöllő Város Önkormányzatának ügyfélszolgálatot tartó irodáin (Főépítészi, Közigazgatási és Szociális, Mérnöki, Jegyzői és Adóiroda) kívül április 1-jétől a felújított városháza erre szolgáló terében várja majd ügyfeleit a VÜSZI Kft. is. A VÜSZI ügyfélszolgálata hétfőnként 7.30 és 19.30, keddtől csütörtökig pedig 7.30 és 16.00 óra között lesz elérhető. Az eddig a Dózsa György út 12. szám alatti iroda megszűnik.

Nobel-díjas sejtbiológus a gödöllői premontrei gimnázium

Egy Nobel-díjas a gödöllői laborban

Randy Schekman Nobel-díjas amerikai sejtbiológus-professzor személyében rangos vendége volt vasárnap Gödöllőnek és a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumnak. A Nemzeti Tudósképző Akadémia tehetséggondozó programjának delegációja a „Premi” laboratóriumában gyakorlaton vett rész...

Névtelen

FAGONDOLKODÓ

Újra és újra visszatérek ehhez a témához minden évben, mert hiába a sok szakirodalom és az internet, még most is sokan rossz irányba mennek. Jártamban-keltemben az elmúlt hetekben sok friss...

A 100 csomag egyenként 16 kilót nyom, és 16 ezer forintot ér

Húsvéti csomagok a rászorulóknak

Húsvét közeledtével rászorulóknak osztott értékes és szép csomagokat a Rotary Club Gödöllő. A szervezet magyarországi fennállásának 100. évfordulójához kapcsolódóan a Civil Házban 100 darab, tartós élelmiszerrel jól megpakolt csomagot készített...