CSÚSZIK a Burger King-beruházás

A gödöllői Burger Kinget az M3-as lehajtóhoz, a Renault-
szalonnal szembeni üres telekre tervezik
A gödöllői Burger Kinget az M3-as lehajtóhoz, a Renault- szalonnal szembeni üres telekre tervezik

Az M3-as autópályát üzemeltető MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nem adta meg a közútkezelői engedélyt a gödöllői Burger King-beruházásnak. Az ok: elképzelhető, hogy az autópályát Gödöllőnél néhány éven belül akár több sávval is bővítik, és ebben az esetben a kijelölt telekre is szükség lesz. Felmerül az is, hogy a Burger King tervezett helyén az autópálya csapadékvíz-tározója jönne létre.

A gödöllői Burger Kinget az M3-as lehajtóhoz, a Renault-szalonnal szembeni üres telekre tervezik. A beruházó Flavus Invest ügyvezető-tulajdonosa, Burján Richárd csalódottan nyilatkozott. A telekalakítási eljárás 6-7 hónapot húzódott, de az igazi probléma most keletkezett.

Elmondta, az autópálya korábbi kezelője, az állami közútkezelő korábban két ízben is előzetes állásfoglalásban támogatta a Burger King megépítését. A beruházó ezekre alapozva a kiviteli tervekig jutott el, mintegy 20-30 milliót fektetett már bele a projektbe. Az új koncesszor most nemet mondott. Ez azonban nem jelent végleges kudarcot, hiszen az Építési és Közlekedési Minisztérium, vagy a választások után megalakuló jogutódja nyárra ígéri, hogy megvizsgálja a döntés-előkészítő anyagot az autópálya bővítéséről. Ekkor derül ki, hogy milyen mértékű változást terveznek, mennyivel lesz szélesebb az M3-as. Ezután tervezik meg az autópálya-bővítést. Ha a telek nem kell nekik egészében, akkor egy pozitív forgatókönyv esetén idén év végére
megnyílhat a gyorsétterem.

Mint Burján Richárd elmondta, ők most türelmesen várnak, hiszen nem pereskedni, hanem építkezni szeretnének. Reményei szerint az önkormányzattal közösen megoldást találnak a problémára.

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...