NÉPEK ZENÉJE a MUZA-ban

Számos kultúra népzenéjébe adtak betekintést
Számos kultúra népzenéjébe adtak betekintést
Világ körüli utazásra invitálta a nagy létszámú érdeklődőt az Arpeggio Gitárzenekar március 14-én, amely a Türk Ifjúsági Zenekarral osztotta meg a színpadot

A nézőket először Fábián Bertalan alpolgármester köszöntötte, külön kiemelve az azerbajdzsáni, török és kazah nagykövetségről érkező vendégeket. Az estet a Türk Ifjúsági Zenekar produkciója kezdte (tagok: Janurik Tímea, Göntér Balázs, Sevik Erol, Gerlei Szilárd, Emre Yazgan, Cüneyd Hasanli, Aysel Alizada és Angyal Virág). Számos kultúra népzenéjébe adtak betekintést, autentikus és egyszerre vérfrissítő átdolgozásokban. A koncertet a házigazda Arpeggio folytatta, a repertoár darabjai között szerepeltek svéd, román, török, macedón, moldvai és magyar dallamok is. Az együttest Kósáné Szabó Beáta és Nuszbaum Ferenc vezényelte. Közreműködött Farkas Benedek furulyán, Angyal Virág Sára és Janurik Tímea énekkel.
A koncert harmadik blokkjaként a két együttes együtt lépett a színpadra, többek között kazah, török és örmény népzenei dallamokkal.

Nobel-díjas sejtbiológus a gödöllői premontrei gimnázium

Egy Nobel-díjas a gödöllői laborban

Randy Schekman Nobel-díjas amerikai sejtbiológus-professzor személyében rangos vendége volt vasárnap Gödöllőnek és a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumnak. A Nemzeti Tudósképző Akadémia tehetséggondozó programjának delegációja a „Premi” laboratóriumában gyakorlaton vett rész...

Összefogás Újfenyvesért

Török Katalin Réka és Szabó Nóra a fenyvesi városrész lakói, és immár 20 éve szervezik a tavaszi nagytakarítást, azaz a szemétszedést a SPAR mögötti területen. Az idei akció április 11-én,...

Kissné Weisz Beáta önkormányzati képviselő a megállóban

ÚJ PAD az utasok kényelméért

Apróságnak tűnhet, mégis javítja a busszal utazók komfortérzetét, hogy a VÜSZI Kft. segítségével egy „klasszikus” padot helyeztek ki a Klapka utcai buszfordulóban. Erről Kissné Weisz Beáta, a körzet önkormányzati képviselője...