BAGOLY könyvesbolt AJÁNLÓJA

Rényi Ádám: Várólista

Rényi Ádám kommunikációs és médiaszakember, újságíró. 2021-ben az Osztálytalálkozó című kötetével robbant be a köztudatba, ezt követte 2022-ben
A bezzeggyerek, majd 2024-ben az Erika néni. Most pedig itt van a Várólista.

Hogy kinek ajánlom ezt a novelláskötetet? Mindenkinek, aki végigdolgozza a napját, ingázik az agglomerációban, gyerekével tanul, macskaalmot takarít, majd fáradtan ágyba zuhan, és nem szeretne olvasás nélkül elaludni. Esténként elolvas belőle egy novellát, ami vicces, szomorkás, meghökkentő, és ami közös az összes írásban és nekem nagy kedvencem – abszurd.

Az abszurd mindig akkor üt, ha a környezet nagyon is valóságos, sőt hétköznapi. A túltolás pedig maga az abszurd forrása. A novellák hősei főleg férfiak, akik cseppet sem idealizált hősök, inkább simlisek, okoskodók, esetlenek, pöffeszkedők, akik képtelenebbnél képtelenebb megoldásokkal válaszolnak az élet számukra rafinált, lesújtó és legtöbbször kínos kihívásaira. Olykor a legjelentéktelenebb mozzanatokból is képesek komplett összeesküvés-elméleteket kovácsolni, magukat nevetségessé téve, lejáratva.

Rényi Ádám fél évvel ezelőtt az Országos Könyvtári Napok keretében a Gödöllői Városi Könyvtár vendége volt. „Nem vagyunk tökéletesek, de lehetünk szerethetők” – válaszolta az író arra a kérdésre, hogyan fogalmazná meg egy mondatban a Várólista történeteinek lényegét.

Rendhagyó családi nap a SZIA-kertben

Palántacsere is szerepel a prgramban 2026. május 30-án, szombaton a Diverzitás Alapítvány szociális kertjében ismét Családi Napot rendeznek. Ez az a nap, amelyen kézzelfoghatóan betekinthetünk az ökológiai gazdálkodásba, megismerhetjük az...

Hajdúszoboszlóról is kiemelt arany minősítéssel tértek vissza

Újabb sikert ért el a Nyugdíjas Kórus!

A „Tehetség kortalan” – ezzel a mottóval rendezték meg május 9-én, Hajdúszoboszlón a XVI. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek-Tánca, Népek-Zenéje döntőjét, ahol a Gödöllői Városi Nyugdíjas Egyesület Szurdok György Énekkara...

A civil kerekasztal vezetői és az Erkel Ferenc Általános Iskola 3. osztályosai dr. Gmesi György polgármester társaságában.

Anyák napi gongatás

Anyák napja alkalmából ismét megszólalt a Világbéke-gong Gödöllő főterén. A Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület hagyománnyá tette, hogy május első vasárnapján itt köszöntik ünnepi műsorral az édesanyákat. Ez alkalommal az Erkel...