KAMPÁNY: ígéretek vannak, gödöllői vita nem várható

Az idei választási kampány városunkban kevésbé a szalagátvágásokról, mint inkább az alapkövekről szól. Magyarán: kevés kormányzati projekt fejeződött be, annál többnek fogalmazódott meg a terve választási ígéretként, vagy indult el a megvalósítás útján.

Nyilvánvaló, hogy a Pest vármegyei 06-os választókerületben is a két nagy párt, a Fidesz-KDNP és a Tisza Párt jelöltje között dől majd el a verseny. Lapunk az esélyegyenlőség jegyében most mégis mind az öt jelölttől közöl bemutatkozást. (5-6-7. oldal)
Ami az esélyeseket illeti, Dr. Hankó Balázs (Fidesz-Kdnp) és László Endre Márton (Tisza Párt) a kampány utolsó fázisában teljes sebességre kapcsolt. Volt olyan nap, amikor Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter óránként jelentett be központi intézkedéseket (fél négy: autópálya-fejlesztés, fél öt: a Madách szakképző iskolafejlesztés, fél ha: öltöző- és lelátóbővítés a focipályán.) Ezek egyenként százmilliós, vagy akár milliárdos projektek, amelyek, ha  megvalósulnak, hatalmas lépések a város életében.
Kérdés tehát az, hogy megmaradnak-e az ígéretek szintjén, illetve mi lesz a sorsuk a következő kormányzat megalakulása után.
A Tisza párt jelöltje az utolsó fázisban országos témákra koncentrált, és a nyugdíjasokhoz szólt: ígéretei szerint a Tisza 120 ezer forintra emeli a minimálnyugdíjat, bevezeti a nyugdíjas SZÉP-kártyát, duplájára emeli az időskorúak járadékát, miközben megtartja a 13. és a 14. havi nyugdíjat.
Kettejük nyilvános vitájára azonban a jelek szerint nem kerül sor. Hankó Balázs előbb nyilvános vitára, majd közös lakossági fórumra hívta László Endre Mártont, aki azonban arra hivatkozva utasított el a kihívást, hogy előbb a két kormányfőjelöltnek, Orbán Viktornak és Magyar Péternek kellene megvitatnia az ország ügyeit. Ez egyébként a Tisza párt országos álláspontja.
A három további jelölt inkább a töredékszavazatokban és a pártlisták sikerében bízik. A Mi Hazánk jelöltje, Regős Balázs lapzártakor Toroczkai László pártelnök április 2-i gödöllői látogatására készült, illetve a Bűnvadászok nevű Youtube-csatornát népszerűsítette a közösségi médiában. A DK a visszalépésektől volt hangos, a párt helyi jelöltje, Dr. Karsai Zsuzsa azonban nem lépett vissza. Igaz, közösségi oldalán helyi aktivitást, eseményt nem találni, csak személyes dolgokat és a párt országos üzeneteit. A Kétfarkú Kutyapárt jelöltje, Bolbás Ildikó lapzárták utánra, április 1-re várta Gödöllőre a párt Hiánypótló buszát, amely ingyen sört ígért. 

Bolbás Ildikó - Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Bolbás Ildikó - Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Bolbás Ildikó - Magyar Kétfarkú Kutya Párt

„Programunk alapja az átláthatóság”

Bolbás Ildikó vagyok, régóta Kutyapártos passzivista, de most először vállaltam közéleti szereplést. Végzettségemet tekintve szőlész-borász mérnök vagyok, jelenleg termékmenedzserként dolgozom. Négy éve élek Gödöllőn, így napi szinten látom a város előnyeit és hiányosságait.

Gödöllő élhető, szerethető város lehetne, de számos régóta megoldatlan probléma nehezíti a mindennapokat. Az egyik legsúlyosabb gond a közlekedési káosz. Az úthálózat nem bírja el a megnövekedett forgalmat, csúcsidőben rendszeresek a torlódások, és sok helyen balesetveszélyes a közlekedés. Több kereszteződés nehezen belátható, rosszul szervezett vagy túlterhelt.

Megoldásként több körforgalom kialakítását tartjuk szükségesnek. Ezek javítják a forgalom folyamatosságát és csökkentik a balesetek számát. Különösen indokolt az átalakítás a torlódásokkal és veszélyes helyzetekkel érintett csomópontokban. Emellett fontos a közlekedési lámpák összehangolása és az alternatív útvonalak fejlesztése. Ez utóbbi azért is kulcsfontosságú, mert a fő útvonalakat több helyen a HÉV keresztezi, amire évek óta nem született autósbarát megoldás.

A térségben a tervezett akkumulátor-összeszerelő üzem miatt a környezetvédelem is előtérbe került. Az ilyen beruházások kockázatot jelenthetnek a természeti erőforrásokra és az itt élők egészségére. A Kutyapárt szerint szükség van egy önálló Környezetvédelmi Minisztériumra, amely valódi súllyal képviseli ezeket az ügyeket. Emellett az akkumulátorgyárakat a büntetési tételek drasztikus emelésével lehetne rákényszeríteni a szabályok betartására, mert a jelenlegi bírságok nem jelentenek valódi visszatartó erőt.

Fontosnak tartjuk a városi közösségi közlekedés fejlesztését is. Kiszámíthatóbb menetrendre és sűrűbb járatokra van szükség, hogy valódi alternatívát jelentsen az autózással szemben. Ez csökkentené a terhelést és hozzájárulna egy élhetőbb és fenntarthatóbb városhoz.

Programunk alapja az átláthatóság, a helyi közösségek bevonása és a gyakorlati megoldások keresése. Nem ígérünk irreális beruházásokat, de ragaszkodunk ahhoz, hogy a problémákra végre valódi válaszok szülessenek. Gödöllő fejlődésének a helyiek érdekeit kell szolgálnia.

Dr. Hankó Balázs - FIDESZ KDNP
hanko
Dr. Hankó Balázs - FIDESZ KDNP

„Minden napot tettekre váltottam”

Egy település adottságai csupán lehetőségek – a fejlődést a vezetés, az együttműködés és a cselekvés teremti meg. Ennek szellemében indítottunk fejlesztéseket az elmúlt egy évben. Miniszterként olyan eszközök és kapcsolatok állnak rendelkezésemre, amelyekkel korábban elakadt ügyeket is sikerült előmozdítani. 

A Gödöllői Semmelweis Egészségközpont megalapításával megújult a szakrendelő: heti 105 órával több rendelési idő, új ultrahang, röntgen- és laborgépek vannak, szűrőprogramok indultak. Megkezdődött a mentőállomás belső felújítása, az új épület kivitelezése hamarosan elindul. A MATE-n valósul meg Európa legnagyobb agráregyetemi kulturális és sport fejlesztése. Megújult az aula, a szemináriumi- és a főépület, valamint az egyetem parkja is, elindulnak a kollégiumfejlesztések, modern, zöld sportcsarnok épül. Letettük a Mezőgazdasági Múzeum alapkövét, megalapozva a gödöllői skanzen kialakítását. A 802. Szent Korona Cserkészcsapat otthona további 70 millió forintból újul meg. A Madách Technikum 2 milliárd forintból fejlődik: új tanműhelyek, modern eszközök a gépészet, a járműipar, a szépészet és a turizmus–vendéglátás területén és erősödik a kapcsolat a helyi vállalkozásokkal. A közlekedésben is előre léptünk: új éjszakai járatok, gyorsabb áthaladás a Szabadság téri HÉV-átjárónál, a Sony-lehajtó kivitelezése elindul, előrelépések az elkerülő utak ügyében is. Mindeközben a város kulturális élete is felpezsdült. Fellépett Placido Domingo, az Erkel Színház, volt István a Király, Kormorán és Charlie koncert. Elindítottuk a Gödöllő60 Színház Fesztivált, az ország legnagyobb társulatai lépnek fel a Művészetek Házában. A kastély 40 milliárd forintból újul meg. Nemcsak Európa, hanem a világ egyik legszebb kastélya lesz! Több modell-program is eljutott az iskolákba: a Fővárosi Nagycirkusz a felelős állattartásról, a kitartásról és a fegyelemről, míg a Déryné program a lelkiegészségről tartott tematikus napokat. Az egyik legnagyobb sportklubunk, a GSK – Bikák fél milliárd forintból új lelátót épít, és bővül a klubház is. 

A munka nem állhat meg. Célom, hogy Gödöllő Európa egyik meghatározó kulturális és turisztikai központja legyen. Ehhez további fejlesztések szükségesek, egyebek mellett az Erzsébet- és az Alsópark megújítása, a közlekedés átfogó fejlesztése, kiemelten a HÉV nyomvonalának átgondolása. 

Az elmúlt egy év bizonyította: amit vállalok, azt megvalósítom. Kérem, támogassák Összetartó Közösségünk Programját, hogy folytathassam a megkezdett munkát!

Regős Balázs - Mi Hazánk
regos
Regős Balázs - Mi Hazánk

„Hiszek a nyílt párbeszédben”

Regős Balázs vagyok, 1999-ben születtem Budapesten. Tanulmányaimat a Petőfi Sándor Gimnáziumban végeztem, ahol érettségit szereztem, majd a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán diplomáztam mezőgazdasági mérnökként. Már fiatal koromtól kezdve fontos szerepet töltött be az életemben a munka, a kitartás és a felelősségvállalás, amelyek a mai napig meghatározzák gondolkodásomat és mindennapjaimat.

Mindig is érdekelt a politika, valamint a magyarság és a nemzet sorsa. Úgy gondolom, hogy egy közösség jövője azon múlik, hogy vannak-e olyan emberek, akik készek felelősséget vállalni érte, és kiállni az igazukért. Határozott és világos értékrendje miatt csatlakoztam a Mi Hazánk Mozgalomhoz, amelynek 2021 óta vagyok tagja. 2024 óta a Mi Hazánk Ifjai Pest vármegyei szervezetének elnökeként tevékenykedem, ahol célom egy aktív, összetartó és cselekvő közösség építése. Büszke vagyok rá, hogy vezetésemmel szervezetünk az ország egyik legerősebb ifjúsági alapszervezetévé vált.

Hiszem, hogy csak egy következetes, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó politika hozhat valódi eredményeket Magyarország számára. Meggyőződésem, hogy a Mi Hazánk Mozgalom képes hitelesen képviselni a magyar emberek érdekeit, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Kiemelten fontosnak tartom a gazdasági függetlenséget és az emberek biztonságát érintő kérdéseket. Eddigi munkánk eredményeként sikerült elérni, hogy a készpénzhasználat alkotmányos joggá váljon, ugyanakkor ezt csak egy fontos lépésnek tekintem. Továbbra is dolgozunk azon, hogy megfékezzük a visszaéléseket elkövető bankokat, és igazságot szolgáltassunk a devizahitelesek számára.

A Mi Hazánk Ifjai Pest vármegyei elnökeként pontosan látom Gödöllő és térsége mindennapi problémáit. Elfogadhatatlannak tartom az Ökörtelek-völgyi hulladéklerakó jelenlegi állapotát, amely hosszú ideje terheli a környéken élők életét. Ugyancsak kiemelt problémának tartom az utak rossz minőségét, valamint a HÉV-en és annak környezetében tapasztalható, egyre súlyosbodó közbiztonsági gondokat. Úgy gondolom, hogy ezek nem halogatható kérdések, hanem azonnali és határozott megoldást igényelnek.

Képviselőjelöltként az a célom, hogy a választókkal együttműködve, az ő véleményüket és tapasztalataikat figyelembe véve dolgozzak ezeknek a problémáknak a megoldásán. Hiszek a közös munkában, a nyílt párbeszédben és abban, hogy helyi szinten is lehet valódi eredményeket elérni, ha van akarat és elszántság.

László Endre Márton - TISZA Párt
tisza
László Endre Márton - TISZA Párt

„A közösséget szeretném szolgálni”

A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat alapítójaként és gyermekmentősként már sokat tehettem a hazámért. Most egy szinttel feljebb, a parlament padsorából szeretném jobbá tenni Magyarországot.

55 éves mentőtiszt vagyok, feleségemmel és négy gyermekemmel 20 éve élek Kistarcsán. Gyermekeim már huszonévesek, de én szerencsés vagyok, mert ők még itthon élnek.

A COVID alatt 2400 beteg ellátásában vettem részt önkéntesként Kistarcsán, amiért 2021-ben megkaptam a Kistarcsa Városért kitüntetést. 

Az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk ahhoz, hogy nem a lakosság választotta ki a parlamenti képviselőit, hanem a politikai elit, így ők a parlamentben mindig is ennek a politikai elitnek az érdekeit szolgálták és nem az őket megválasztó polgárokét. A TISZA közösségében ez máshogy van. A jelöltek hétköznapi emberek, a közösség választotta ki őket.

A képviselőjelöltség számomra azt jelenti, hogy mindazt, amit az életemben elértem: becsület, tisztesség, szakmai és emberi hitelesség, most a közösségem és az nemzetem javára kívánom fordítani, ezzel garantálva a képviselet értékek mentén történő szolgálatát és egy működő, emberséges Magyarország megteremtését.

Gödöllő is agglomerációs válsággal küzd, ahogy a választókerület több települése is. Dugók az utakon, elégtelen tömegközlekedés, romló egészségügyi ellátás, elavult közművek, rossz közbiztonság. A kormány kifosztotta az önkormányzatokat a források és a hatáskörök elvonásával. Szinte semmi pénz nem maradt fejlesztésre.

A TISZA kormány vissza fogja adni az önkormányzatoknak a forrásokat és a jogköröket, hogy a helyi problémákat ott oldják meg, ahol azokat a legjobban ismerik.

A gödöllői HÉV vonala sürgős és átfogó felújításra vár.  Az elkerülő út megépítése ugyancsak csökkentené a városon áthaladó forgalmat. Meg kell erősíteni a közbiztonságot is Gödöllőn. Javítanunk kell az egészségügyi ellátást színvonalán a Flór Ferenc kórházban és bővítenünk kell az elérhető egészségügyi szolgáltatásokat a gödöllői rendelőben. Szükséges egy új mentőállomás építése is megnövelt mentési kapacitással.

Olyan Magyarország megteremtésén fogok dolgozni, ahol biztonságos gyermekkor, termékeny fiatalkor, kiszámítható középkor és méltó időskor vár mindenkire.

Ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, szükség van minden, jóérzésű, hazáját szerető, változást akaró magyar választópolgár támogatására, de legfőképpen a szavazatukra,
április 12-én.

Dr. Karsai Zsuzsánna - Demokratikus Koalíció
dk
Dr. Karsai Zsuzsánna - Demokratikus Koalíció

„Szívügyem a térség fejlődése”

Dr. Karsai Zsuzsa vagyok, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje Gödöllő és Veresegyház környékén. Nyugdíjazásomig a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 21 évig dolgoztam bíróként. Gödöllőt és környékét kiválóan ismerem, ezért szívügyem a térség fejlődése.

Azért indulok a képviselőségért, mert baloldali emberként hiszem, hogy minden embernek jár az esély a méltó életre. A választókerületben a közlekedési dugók, az elavult HÉV-szerelvények, a rossz vízminőség, illetve a kevés bölcsőde, iskola és óvoda keseríti meg a családok életét. A közbiztonság hiánya különösen sújtja Kerepest és Kistarcsát, például a kerepesi Panoráma lakóparkban nincsenek utak és közvilágítás.

Olyan választókerületet szeretnék, ahol az emberek biztonságban érzik magukat, van elérhető oktatás, orvos, közvilágítás, közút és tiszta ivóvíz. Küzdeni fogok a HÉV felújításáért és biztonságossá tételéért!

Mi, baloldaliak valódi változást akarunk, mert egy szabad, igazságos és európai Magyarországon akarunk élni. Hisszük, hogy baloldal nélkül nincs igazságos Magyarország, és tudjuk, hogy a baloldaliak nélkül nincs kormányváltás sem!

2026-ban számítok Önre! Váltsuk le a kormányt, és vessünk véget a jobboldal másfél évtizedes pusztításának!


Programom:

  1. Gazdaság és munkahelyteremtés – Helyi kis- és középvállalkozások támogatása, kedvező hitelek és adókedvezmények biztosítása. Infrastrukturális fejlesztések a vállalkozások versenyképességének növelése érdekében. Munkahelyteremtési programok ösztönzése, különösen fiatalok és fiatal családok számára
  2. Oktatás és ifjúság – Korszerűsített és modern oktatási intézmények kialakítása, digitális eszközök bevezetése. Szakképzési lehetőségek bővítése, hogy a helyi munkaerőpiac igényeihez igazodjon. Ifjúsági programok, közösségi események támogatása.
  3. Egészségügy és társadalom – Helyi egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, ellátottság javítása
    Idősek és rászorulók támogatásának növelése. Prevenciós programok és egészségtudatosság erősítése.
  4. Közlekedés és infrastruktúra – Javítások és fejlesztések a közúti és tömegközlekedési hálózatban. Kerékpárutak és gyalogosösvények kialakítása a fenntartható közlekedés érdekében.
  5. Környezetvédelem és fenntarthatóság – Helyi zöld területek védelme és fejlesztése. Energiahatékonyság növelése, megújuló energiaforrások támogatása. Környezetbarát hulladékgazdálkodási programok
  6. Helyi identitás és közösségépítés – Kulturális és közösségi események támogatása. Helyi identitás erősítése, hagyományőrző programok szervezése. Nyitott és befogadó közösség kialakítása.

*A DK jelöltje nem írt cikket a Szolgálat olvasói számára, kampányfőnöke azt kérte, közöljük a honlapján található szöveget.

Nobel-díjas sejtbiológus a gödöllői premontrei gimnázium

Egy Nobel-díjas a gödöllői laborban

Randy Schekman Nobel-díjas amerikai sejtbiológus-professzor személyében rangos vendége volt vasárnap Gödöllőnek és a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumnak. A Nemzeti Tudósképző Akadémia tehetséggondozó programjának delegációja a „Premi” laboratóriumában gyakorlaton vett rész...

Névtelen

FAGONDOLKODÓ

Újra és újra visszatérek ehhez a témához minden évben, mert hiába a sok szakirodalom és az internet, még most is sokan rossz irányba mennek. Jártamban-keltemben az elmúlt hetekben sok friss...

A 100 csomag egyenként 16 kilót nyom, és 16 ezer forintot ér

Húsvéti csomagok a rászorulóknak

Húsvét közeledtével rászorulóknak osztott értékes és szép csomagokat a Rotary Club Gödöllő. A szervezet magyarországi fennállásának 100. évfordulójához kapcsolódóan a Civil Házban 100 darab, tartós élelmiszerrel jól megpakolt csomagot készített...