Add már, Uram az esőt!

Loe1UWqP

Emlékeznek arra, amikor tavaly elkezdtek kongani a vészharangok, hogy aszályos lesz a nyarunk? 

Nos, a rossz hír az, hogy idén már a tavaszunk is az. Sokan úgy gondolták, hogy a hó télen feltöltötte a talaj bizonyos szintjeit vízzel. Ez igaz is, de sajnos igen kevésnek bizonyult a mennyiség. Nyoma sincs már a talajban lévő nedvességnek és ez bizony kihatással van a környezetünkre is, a kertjeinkre, növényeinkre mindenképpen. 
Mit tudunk mi tenni az érdekében, hogy a kertjeinkben élő növények túléljék ezeket a napokat? 
Elsőként mindenkinek az esővíz felfogása jut eszébe, nekem is, de sokaknak nagyobb kertje van annál, minthogy ebből hetekig locsolni lehessen. Mindegy is, hiszen minden csepp ajándék, örüljünk annak a kevésnek is, amit össze tudunk gyűjteni.
A víz megfogásának módszereit nem is taglalom, számtalan helyen olvashattak már róla. 
A locsolás mikéntjével viszont tudunk spórolni és a növényeinket jól tartani. 
De itt egy kis korán kelés ajánlott. Ha ugyanis korán reggel, még munka előtt meglocsolnak, akkor a kert az egyre melegebb napokat könnyebben vészeli át. Szerencsénkre ez a tavasz egyenlőre hőséget nem hozott, így van ideje például a virágágyásokban lévő növényeknek a növekedésre, a lomb fejlesztésére. Amikor a levelek egymással összesimulnak és árnyékolnak, nem fog olyan hamar kiszáradni a talaj. A balkonládákban szintén nagyon jó trükk, ha szorosabban ültetik a növényeket, mert az apró ládákban a virágföld nem szárad majd ki olyan hamar. Nekem bevált! 
A reggeli locsolással, amellett, hogy kora reggel frissítik a kertet, öntözés közben Önök is másképp ébrednek meg. A napot pedig jól fogják tölteni a növényeik. Fű kérdésében már most azt javaslom, hogy ne minden nap, hanem ritkábban, de akkor bőségesen öntözzenek, így a gyökerek mélyebbre hatolnak és kevésbé szárad majd ki a gyepfelületük. Vágatlan május van, ám vannak, akik ilyenkor is nyírnak füvet. Ne bántsuk őket, van, aki így szereti. Ösztönözni bárkit lehet, de ez ne torkolljon megvetésbe és veszekedésbe. A ritkábban lenyírt fű mindazonáltal kevésbé szárad ki, hiszen a kicsi fűszálak is nagyon sok árnyékot adnak egymásnak. 
Úgy vélem, aki zöldfelületet hoz létre a portáján, fákat, cserjéket és virágokat, gyepfelületet alkot, már sokat tesz, tett a környezetéért, a Földért. Dolgozott vele és más munkáját semmilyen szinten nem szép dolog bírálni. Mindannyian tanulunk, próbálkozunk és bár legyenek a kertművelésben eltérő vélemények, mi kertszerető emberek ezt békésen intézzük egymás közt.  

Békésen, egymást tanítva.

Vigyázzanak Magukra! 
Bujtás Anikó 
www.bujtaskert.hu 
Tel: 06-70-245-42-30

A klub kirándulása Szigetváron

Bemutatkozik a gödöllői Honvéd Nyugdíjas Klub

1982 végén alakult meg elődszervezetünk, a Gödöllői Fegyveres Erők és Testületek Nyugdíjas Klubja – így kezdi a Honvéd Nyugdíjas Klub bemutatását elnökük, Lányi Aladár. – 2013. január 31-én Szurdok György...

Piros flashmob a főtéren

Sikeres volt a Nyugdíjasok Hete

Ünnepi műsorral kezdődött, jó hangulatú szüreti bállal zárult a Nyugdíjasok Hete Gödöllőn. Az idősek világnapjához kapcsolódó rendezvénysorozatot a Gödöllő Városi Nyugdíjasok Egyesülete szervezte, több helyszínen kínálva alkalmat a találkozásra és...

Gödöllői kertbarátok a Stefánia Palotában

Bemutatkozás a Stefánia Palotában

A Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége, melynek a Gödöllői Kertbarátkör is tagja, évente megrendezi terménybemutatóját a budapesti Stefánia Palotában. Erre idén szeptemberben került sor. Mi, gödöllői kertbarátok is részt vettünk...