Elhunyt Halász Levente

Halász Levente
Egész Gödöllőt megrázta a május elsején érkezett szomorú hír: életének 71. évében, váratlan hirte­lenséggel elhunyt Halász Levente nyugalmazott mérnök-tanár, egykori önkormányzati képviselő, a Gödöllői Lokálpatrióta Klub alapító tagja.

Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett gépészmérnöki, majd mérnök-tanári diplomát. Dolgozott a Kisállattenyésztési Kutatóközpontban, majd a családi hagyományokat folytatva a tanári pályát választotta, egykori alma materében, Aszódon, a Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskolában műszaki ismereteket tanított. Fontos volt számára, hogy a tantárgyi ismeretek átadása mellett a diákok világképét és világszemléletét is formálja. Szeretetét, gondoskodását diákjai nagyra értékelték, sokan az iskola után is tartották vele a kapcsolatot. 

Az oktatást, a nevelést később más formában folytatta: 2023-ban jelent meg gyermekeknek írt könyve A tündérek titkos társasága címmel.  

Felso nagy kep

A tanítás mellett szűkebb pátriája sorsának alakításában is fontos szerepet vállalt. Alapítója volt a Gödöllői Lokálpatrióta Klubnak, amelynek színeiben 1990-től 2019-ig önkormányzati képviselő volt. Személyesen vagy látásból ismerte körzete, az egyetemi városrész szinte minden lakóját, akik mindig számíthattak rá problémáik megoldásában. 

Azt vallotta: „Egy képviselő számára az a legnagyobb megtiszteltetés, hogy az embereket szolgálhatja. Ilyen nagyszerű várost szolgálni különösen ritka adomány.” Fontosnak tartotta, hogy a politikai csatározásokban Gödöllő megmaradjon a béke szigetének. 

Mindig a békére, a békés meg­­oldásokra törekedett. Ezt az utat járta akkor is, amikor – már nyugdíjasként – elkezdett jógázni, majd jógaoktatóként segíteni azokat, akik belső békéjüket keresték.

Nyugdíjasként egyre több időt fordított mozgásra, egyre hosszabb turistautakat járt be. Sokaknak vált példaképévé, miután végigjárta az El Caminót, a Kilimandzsárón 4720 méterig, majd a Himalája Annapurna csúcsán a 4130 magas Base Campig jutott – utazásaira Gödöllő zászlóját mindig magával vitte. 

Mindezek mellett példát mutatott családi életével is. Feleségével 45 évig éltek boldog házasságban, három gyermeket neveltek fel szeretetben. 

Az oktatást, a nevelést később más formában folytatta: 2023-ban jelent meg gyermekeknek írt könyve A tündérek titkos társasága címmel.  

Also bal Halasz Levente
Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...