A könyv ünnepe 

Június 6-án, pénteken ismét Gödöllő vendége
lesz Vámos Miklós
Június 6-án, pénteken ismét Gödöllő vendége lesz Vámos Miklós
Idén júniusban is megrendezik az országszerte népszerű rendezvényt, az ünnepi könyvhetet. Többéves hagyomány, hogy a Gödöllői Városi Könyvtár is kapcsolódik ehhez a nyár eleji eseménysorozathoz. Ezúttal csaknem két héten keresztül várják az olvasókat és minden látogatót a könyvtár színes programjai.

Június 2-án folytatódik a Rendhagyó irodalomóra: Kortársak a könyvtárban nevet viselő népszerű sorozat. Ezúttal Cserna-Szabó András József Attila-díjas író, újságíró lesz a vendég, aki a középiskolás korosztályhoz hozza közelebb a kortárs irodalmat. 

Két könyvbemutató is helyet kap a programban. Az egyik kötetet egy gödöllői szerzőpáros jegyzi: június 3-án, kedden Pálmai-Lantos Éva (azaz a Szélesi Sándor–Vancsó Éva szerzőpáros) könyvbemutatója és izgalmas úti beszámolója lesz hallható. Az est témája a szerzőpáros két eddigi romantikus történelmi családregénye (Andalúz örökség és Borneó gyöngyei), valamint a frissen megjelenő Zanzibár lángjai lesz. 

Június 6-án, pénteken Vámos Miklós József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, dramaturg, kiadóigazgató és műsorvezető látogat el ismét Gödöllőre, aki egyik legújabb novelláskötetével érkezik, az Utána tánccal. „Az Utána tánc 2024-ben készült. Miért lett visszatérő álmaim főszereplője a régóta halott apám? Válasz fizetve” – írja a szerző a kötetről. 

A gyermekeket is izgalmas program várja: június 12-én egész délelőtt a Tintaló Társulás Tintaló Cirkusz című zenés előadását nézhetik meg a könyvtár udvarán felállított mini cirkuszi sátorban. 

A már jól ismert, hónapról hónapra jelentkező könyvtári programok is helyet kapnak ebben a két hétben. „Gondolatok a könyvtárban” értelmiségi találkozó, ahol Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, író, költő tart előadást június 5-én, csütörtökön este. 

Június 10-én, kedden ismét lesz Zenélő irodalom Tápai Dórával, ahol ezen alkalommal Claude Debussy művészete lesz a téma: A hangfestő, aki szavak nélkül mesél címmel. 

A Dokumentumfilmes Estek filmklub szezonzáró filmje június 13-án, pénteken a Cabin Pressure lesz, amely egy érdekes új jelenséget, a társszülőség intézményét állítja középpontba egy Barcelonában élő magyar lány történetén keresztül. 

A rendezvénysorozat teljes ideje alatt megtekinthető Tardy Tamás Madártávlatból – Légi fotók Gödöllő és környékéről című kiállítása a földszinti közösségi térben. A programokra a belépés érvényes olvasójeggyel ingyenes. 

Csató Zsófia
Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...