„Aláfestő zenét adok az élethez”

Rúzsa Magdi: Megtanultam, hogyan kell bánni a közönséggel, hogyan lehet valóban kapcsolatot teremteni velük
Rúzsa Magdi: Megtanultam, hogyan kell bánni a közönséggel, hogyan lehet valóban kapcsolatot teremteni velük

Rúzsa Magdi a Gödöllői Királyi Kastély 30 éves jubileumi díszelőadásának sztárvendége volt. A koncert második felében Lotfi Begi DJ és a Gödöllői Szimfonikus Zenekar közösen adta el a mai disco- és techno slágereket. Ugyanezt a különleges kíséretet kapta Rúzsa Magdi is. Először erről kérdeztük.

– Igényelt valamilyen különleges technikát ez a fellépés?

– Ez nyilván egészen más, mint amikor a saját zenekarommal lépek fel. A szimfonikus zenekar ugyanakkor nem áll távol tőlem, hiszen már több alkalommal volt lehetőségem így színpadra lépni, és mindig nagyon szerettem. Jó érzés, amikor minden megszólal, amit az ember elképzel. Ilyenkor azt érzi: de jó benne lenni a zenében! Lotfi Begivel nagyon régóta, lassan tizenöt éve dolgozunk együtt. Sok remixet készített a dalaimból, ezért szinte adta magát, hogy ezen az estén az ő közreműködésével és a szimfonikus zenekarral is előadjunk néhányat közülük. Nem vittük túlzásba, mindössze két számot választottunk, de két olyat, amelyet nagyon jól ismer és szeret a közönség. Mára emblematikussá vált a Szerelem című dal, amelyből Begi annak idején remixet készített. Van olyan közönség, amely kifejezetten a remixet szereti, mások inkább az élő változatot kedvelik. Én a saját koncertjeimen az utóbbi időben igyekszem összeolvasztani a kettőt: egy kicsit megjelenik benne az elektronikus világ, ugyanakkor megszólalnak a valódi hangszerek és a gitárok is – minden, ami egy rockszínpadhoz kell. Ezek az alkalmak mindig mások, és én szeretem ezeket a zenei utazásokat. Egy kicsit kirántják az embert a komfortzónájából: új közegbe kerül, más emberekkel találkozik, és nem mindig csak a saját csapatával dolgozik. Ez egy különleges és elegáns helyszín. Mindig hatalmas élmény ilyen környezetben fellépni. Ilyenkor belegondolok, hány ember tette be ide a lábát az elmúlt száz évben, hogyan és milyen céllal járt itt. Jó ezekben a kertekben néha megállni és egy kicsit muzsikálni. Számomra mindig többletélményt jelent az, amit a hely szelleme hozzáad egy eseményhez.

– A koncert közönsége klasszikus módon, székeken ülve hallgatta a műsort. Mennyiben más így énekelni, mint egy fesztiválon, ahol tombol a közönség?

– Egészen más, de szerencsére ahhoz a közönséghez is hozzászoktam, amely ülve hallgatja a koncertet. Az évek során meg kellett tanulnom, hogyan szólítsam meg az ülő közönséget, és hogyan hívjam közelebb magamhoz. Ez mindig kihívást jelent egy kicsit. A színpadon álló ember úgy érezheti, hogy aki ül, az nehezebben kapcsolódik hozzá – még akkor is, ha ez valójában nem feltétlenül igaz. Sok éven keresztül játszottam a Pesti Színházban a Magdaléna Rúzsa című előadásomat. Ott egy életre megtanultam, hogyan kell bánni az ülő közönséggel, hogyan lehet valóban megszólítani őket és kapcsolatot teremteni velük. Valahányszor az ember színpadra áll, minden a kapcsolódásról szól. Meg kell értened, hogy az az ember, aki ott ül vagy áll veled szemben, éppen milyen lelkiállapotban van. Ha a saját zenéddel tovább tudod erősíteni az érzéseit, akkor nagyon jó koncert, igazi közös élmény születik. Ha nem sikerül egymásra találnunk, előfordulhat, hogy valaki csalódottan megy haza. Azt gondolom, hogy ez az este nagyon jól sikerült, és mindenki megtalálta benne azt, amit keresett. Jó érzésekkel a szívemben megyek haza.

– Az év elején sportcsarnok, aztán Budapest Park, most pedig egy hatalmas turné következett, sőt, ha jól tudom, még egy beugrás is lesz a szegedi fesztiválon. Hogyan zárul a nyár, hogyan értékeli az eddigieket, és mi következik még?

– Még dübörög a nyár, bőven vannak előttünk fesztiválok és nagy rendezvények. A jövő év elején pedig ismét egy MVM Dome-koncerttel indítunk, tehát nincs megállás. Ez egy mókuskerék, amelyben benne van az ember. Szerencsére én ezt rettenetesen szeretem és élvezem. Most már a gyerekeim is részt vesznek benne: időről időre eljönnek velem, és látják, mit csinál anya. Eddig talány volt számukra, hogy mivel foglalkozom, most már viszont tudják. Látom rajtuk, hogy érdeklődve figyelnek, és ezek nagyon szép dolgok. Azt gondolom, én valahol arra szerződtem a Jóistennel, hogy járjam az országot, és aláfestő zenét adjak az emberek életéhez.

– Össze lehet egyeztetni egy ilyen intenzív nyarat a családi élettel háromgyermekes anyukaként?

– Hogyne! Abszolút össze lehet egyeztetni. Ha az ember előre gondolkodik – én például mindig táblázatok szerint élek –, akkor ez teljes mértékben megoldható.

Géczi Ildikó, Heltai Zsófia, Sima Péter

Új szelek fújnak az iskolákban

Három iskolaigazgatót hívtunk össze kerekasztalunkhoz, hogy a tanévkezdésről beszéljünk. Mint kiderült, az iskolákban jó és optimista a hangulat, bár a változások fokozatosan történnek meg a következő tanévekben. A beszélgetés résztvevői:...

Németh Anna Janka és edzője, Győrik Csaba

Németh Anna Janka Európa-bajnok vegyes párosban

Európa-bajnoki címet szerzett Németh Anna Janka, a MATE-GEAC sportlövője a Tallinnban megrendezett U18-as kontinensviadalon. A gödöllői versenyző Hajdu Csongorral, a VAMAV Lövész Sportklub sportolójával megnyerte a 25 méteres pisztoly DUETT...

futas1

Több mint ötszázan rajtoltak el a 6. Kastélyfutamon

Szeptember első szombatján több mint ötszáz futó részvételével megkezdődött a 6. Gödöllői Kastélyfutam. A különleges hangulatú verseny résztvevői idén is a Gödöllői Királyi Kastély parkjából indultak, és ide is érkeztek...