Ujj Béla: Majd alakul

Ujj Béla: Majd alakul

– Mi lesz ebből a gyerekből? – sóhajt anya, miközben a fia a kanapén a telefonját nyomkodja.

– Lehet, hogy ő tudja – vonja meg a vállát apa.

– Már százszor megkérdeztem tőle.

– Na, és?

– Azt mondta: „Majd alakul.”

Este, a vacsoránál, amikor együtt van a család, újra megpróbálják.

– Mivel szeretnél foglalkozni, fiam? – kérdezi apa.

– Még nem tudom.

– De valami terved csak van!

– Van. Valami olyat szeretnék csinálni, hogy ne görcsöljek rá.

Csend. Csak az evőeszközök ütődnek egymáshoz. Aztán a lányuk is megszólal.

– Én valószínűleg külföldre megyek.

– Hová?

– Azt nem tudom. Oda, ahol lesz tűrhető munkám.

Anya leteszi a villát.

– Mi egész életünkben azért dolgoztunk, hogy nektek könnyebb legyen!

– Tudjuk – feleli a lány. – Már sokszor mondtátok. De ettől még mi nem tudjuk, mit fogunk csinálni.

Este a szülők sokáig ülnek a nappali kanapéján. A tévét sem kapcsolják be.

– Nekünk tényleg egyszerűbb volt – mondja apa. – Működött a „tanulj, dolgozz, lesz lakásod” mantra.

– És ma?

– Ma már én sem hiszem el, amikor kimondom.

– Akkor mit mondjunk nekik?

– Az igazat.

Másnap újra együtt a család a reggelinél.

– Figyeljetek… valamire rájöttünk.

– Mire? – néz fel a fiú.

– Arra, hogy hiába szeretünk benneteket, nem értjük ezt a világot.

– És? – kérdezi a lány.

– És nem tudunk nektek tanácsot adni. Nem tudjuk, mit csináljatok, hogyan legyetek boldogok, merre induljatok.

A fiú meglepődik, de az arca felvidul.

– Tudjuk. De végre ti is kimondjátok.

– Haragszol ránk? – kérdezi apa.

– Nem. Inkább megkönnyebbültem. Azt hittem, csak én vagyok elveszve.

– Igaz, hogy ez nem segít. De legalább oldja a megfelelési kényszert – teszi hozzá a lány.

A szülők összenéznek. Valamiféle megnyugvást látnak egymás szemében.

A szerző az Irka csoport tagja

A magyar válogatott az Arany-hegy lábánál

Célba ugró gödöllőiek

A gödöllői Felhőút Sportrepülő Egyesület tagjai szép eredményekkel tértek haza a 9. FAI Siklóernyős Célraszálló Európa Bajnokságról. A magyar válogatott hatodik lett, Szabó Péter, az gödöllői egyesület elnöke pedig veterán...

IMG_0136

A kertész tortája

Iskolás koromban asztmás voltam, allergiás szinte mindenre. A kertészet, amit imádtam, akkoriban szóba sem jöhetett – így kezdi történetét Bujtás Anikó, lapunk állandó kertészeti szerzője, aki ezúttal olasz süteményreceptjét osztja...

1a083f23-0455-4f3b-8f96-6f9fd6913608

Amikor a természet lakberendezőnek áll

Ősszel a kert úgy viselkedik, mint aki hirtelen rájött, hogy túl sokáig hordott zöldet. Előkerül a bordó, a narancs, az aranysárga, és még a legvisszafogottabb cserjénk is úgy dönt: ideje...