Locsolni pedig KELL

germany-out-zaubernuss-im-herbstlichen-garten-daneben-giesskannen-photo-by-harald-langeullstein-bild-via-getty-images-stockpack-gettyimages
Annak ellenére, hogy októbert írunk, sajnos a locsolás elengedhetetlen. Bár nagy melegek már régen nincsenek, a hőség sem, ennek ellenére az aszály velünk maradt.

Hosszú hetek óta nincs csapadék, egy-egy futó zápor talán, ami maximum arra jó, hogy a port leverje. A veszélyes ebben az, hogy mivel hűvösebb az idő, úgy véljük, a növényeinknek, kertjeinknek nincs is már szüksége vízre, sokan már az öntözőrendszereket is lezárták, téliesítették. Sajnos, ahogy a mindennapi életben is rohannak az emberek előre, ahogy már augusztusban a karácsony ömlik ránk a boltok polcairól, úgy a kertjeinkben is az elmúlást siettetjük. Nem lehet, ne is próbálkozzanak vele, mert hűvösebb van ugyan, a fák dobálják le a leveleiket, de a természet nagyon is él, és ahhoz, hogy működőképes legyen a kert, bizony ilyenkor is locsolni kell. Nem olyan intenzíven, mint nyáron, de kell.
Gondoljanak csak bele! Most van a különböző fák, cserjék ültetési ideje. Őket a beültetéskor is, utána is vízzel kell ellátni, hogy megeredjenek, életképesek maradjanak. Sokunk ablakaiban, kertjeiben téli virágok vannak, amiket szintén öntözni kell, még télvíz idején is, ahogy az örökzöldeket is. Őket pláne!
Évekkel ezelőtt ez nem is volt téma, hiszen csapadékosabbra fordult az idő, de már jó ideje a téli locsolást is emlegetjük mi, kertészek. Innentől kezdve az őszi öntözést is be kell vezessük, mert ahogy én is, sokan Önök közül is észrevehették, hogy a levelek ugyan még zöldek, de lógnak a fák ágain. Ez a jelenség nem az ősz, hanem a szomjazás miatt észlelhető. Lehet, hogy most legyintenek: úgyis ledobják a leveleiket a növények, hiszen aludni mennek. De nem biztos, hogy a közelgő tél miatt fogják ezt tenni. Tavasszal, ha már nem hajtanak ki, az nem feltétlenül a fagykár jele. Ki is száradhattak, akár már most ősszel is, ami tavasszal már visszafordíthatatlan lesz. A fagyásokkal még lehet kezdeni eredményesen is valamit, de a kiszáradással már sajnos semmit.

GettyImages 2175823740 035a1bebc19b4672a684244071811c2b

A növényeknek is van nedvkeringése, mindegyiknek. A különbség az a meleg napokkal ellentétben, hogy ilyenkor nem olyan aktív, de gondoskodásra akkor is  szükségük van, vízre pedig egyértelműen. Sokan most megijedhetnek, hogy akkor most mi lesz, hetek óta nem locsoltam! Ne ijedjenek meg, az ősz annyival a kezünkre játszik, hogy hűvösebb a levegő, harmatosabbak, párásabbak is a reggelek, így még nem okoztunk visszafordíthatatlan károkat.
Aki az öntözőrendszerét lezárta, egy héten egyszer slaggal alaposan öntözze meg a kertet, elő a kannákkal újra, és a szomjazó növényeiket locsolják meg. Én is ezt teszem majd. Ritkább, de alaposabb öntözéssel meglátják, milyen szép lesz a kertjük
jövőre is!
Vigyázzanak magukra!
Bujtás Anikó
www.bujtaskert.iwk.hu
Tel.: 06-70-245-4230

Nobel-díjas sejtbiológus a gödöllői premontrei gimnázium

Egy Nobel-díjas a gödöllői laborban

Randy Schekman Nobel-díjas amerikai sejtbiológus-professzor személyében rangos vendége volt vasárnap Gödöllőnek és a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumnak. A Nemzeti Tudósképző Akadémia tehetséggondozó programjának delegációja a „Premi” laboratóriumában gyakorlaton vett rész...

Névtelen

FAGONDOLKODÓ

Újra és újra visszatérek ehhez a témához minden évben, mert hiába a sok szakirodalom és az internet, még most is sokan rossz irányba mennek. Jártamban-keltemben az elmúlt hetekben sok friss...

A 100 csomag egyenként 16 kilót nyom, és 16 ezer forintot ér

Húsvéti csomagok a rászorulóknak

Húsvét közeledtével rászorulóknak osztott értékes és szép csomagokat a Rotary Club Gödöllő. A szervezet magyarországi fennállásának 100. évfordulójához kapcsolódóan a Civil Házban 100 darab, tartós élelmiszerrel jól megpakolt csomagot készített...