Az 1800-as évek végén Adler vaskereskedő adott megbízást Persler Kálmán építésznek, vaskereskedésének felépítésére. Egy földszintes épület épült, amelynek kapubejárójától jobbra a kereskedés, balra az építtető háza volt, mindez alatt pedig óriási pince, amelyben a 9-10 méteres vasrudak állítva is elfértek.
Anyagi megfontolásból Adler egy másik, kevésbé neves építésszel építtette tovább birodalmát, kevésbé jó minőségben, végül eladni kényszerült, Fenyő Mayernek.
Egyes írások szerint az épületben a század első éveiben az „Arany Sashoz” címzett vendéglő és kávéház működött, amelyet Szalay Vince 1905-ig üzemeltetett. Földszintjén kocsma és kávézó, emeletén kiadó szobák voltak. Kuglizó, balatonvidéki borok, magyar pezsgők, élő zene volt a kínálatban, 1905-től az emeletén kaszinó is működött, ahol akár 4-500 fős társaság is tudott szórakozni. 1906-tól az új bérlője Verseghy Károly vendéglős lett, ekkor az épület már a Központi szálloda nevet viselte.
1920-ban Persler Kálmán építész megvásárolta, saját részre. A földszinten nagy  konyhát, egy külső (utcafronti) és egy belső, az épület udvar felőli részében elhelyezkedő éttermet, hatalmas báltermet és színpadot is kialakított, valamint újabb szintet (félemeletet), és egy jellegzetes kupolát is kapott az épület. A kupola miatt, amelyen egy turulmadár állott, kapta a „Nagykrumpli” ragadványnevet. A család lakásai az utcafront félemeletén, illetve a hátsó rész emeletén helyezkedtek el. Itt további vendégszobák is helyet kaptak. Teljes önellátásra rendezkedtek be. A pincében az egységet ellátó szikvízüzem, és szövőműhely is helyet kapott. A  szövőműhelyben készültek saját részre a terítők. Kamra, mosoda, baromfiól, istálló, kocsiszín is elfért a hatalmas épület udvari részén. A szálloda utcafronti  részén hatalmas, fedett, öntöttvas oszlopokon álló terasz várta vendégeit.
A hangulatról cigányzene gondoskodott. A teraszról bejárat nyílt a biliárdasztallal is ellátott söntésbe, és a külső étterembe. Itt kávézó, cukrászda és fagyizó várta a vendégeket, a sarokban zongora állt. A belső, nagyobb étteremben egy teljes falat beborító freskó kapott helyet, amelyet egy gödöllői amatőr festő készített. A mozgalmas freskó a szabin nők elrablásának jelenetét ábrázolta. Az összes helyiség berendezése elegáns volt. Külföldről hozatott díszes csillárok és hatalmas tükrök díszítették. A bútorzat keményfa asztalokból és Thonet székekből állt. Az egész miliő megteremtette az igényes szórakozás lehetőségét, amelyre akkor nagy szükség is volt.
Rendszeres vendég volt a Horthy család is, akik, bár külön asztaluk volt, szívesebben vegyültek el a többi vendég között barátságosan. A kormányzó jelenléte vonzotta a főúri vendégeket.
A gödöllői művésztelep tagjai is sűrűn megfordultak itt. Kiállításokat, teadélutánokat szerveztek. A bálteremben rendszeresen tartottak bálokat, amelyben 300 pár is kényelmesen elfért. Az élő zenét a Vidák testvérek, Sándor és Gyula szolgáltatták. Vándorszínészek is szívesen tartózkodtak itt, akár heteken keresztül is szórakoztatták a nagyérdeműt. Saját szobákat kaptak itt-tartózkodásuk idejére.
A nagy forgalomra tekintettel 1925-ben a szállodát ismét bővítették, az utcafronti részre ráépítettek egy újabb szintet, az emeleti részt (ekkor bontották le a kupolát). Az 1933-as IV. Jamboree után sikerei hirtelen lefelé íveltek, a háborús válság a vendéglátóhelyet és az üzemeltető családot is utolérte. Végül 1939-ben a Persler család eladta az épületet Oderwaldéknak, teljes felszereléssel együtt. 1950- től aztán újabb jelentős fordulat történt az épület sorsában, de erről majd egy következő számban írok.

Által Anikó
Forrás: Arcanum, illetve Szlávik Jánosné Zsóka kézirata