Botra fel! – országos nordic walking sétával a cukorbetegség ellen

Csökkent a vércukorszint: bebizonyosodott a mozgás jelentősége
Csökkent a vércukorszint: bebizonyosodott a mozgás jelentősége
„A mozgás gyógyszer, éljünk vele!” – ezzel a szlogennel indította el a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége 20 város részvételével a Botra fel! nordic walking sétát.

Városunkban a Gödöllői Cukorbetegek Egyesülete szervezte és rendezte meg az eseményt az Alsóparkban. Az elmúlt napok esős, hideg időjárása megijesztett bennünket. Május 24-én azonban elfogadhatóvá váltak a körülmények, így nem törölték a programot. Örömmel fogadtuk Kecskés Juditot, a város civil referensét, aki megtisztelte a rendezvényt jelenlétével.

Fél tíztől már érkeztek az érdeklődők, majd folyamatosan egyre nagyobb lett a létszám. Vércukor- és vérnyomásméréseket végeztünk az indulás előtt, ekkor osztottuk ki a Botra fel! pólókat és a frissítőket. Segítségünkre volt Kiss Rózsa nordic walking edző, aki a bemelegítés után végig vezette a csapatot a túra útvonalán.

A kiindulópontra visszaér­­kezvén ismét megmértük a vér­­cukorértéket. Örömmel tapasztaltuk, hogy mindenkinek kedvezőbb lett az eredménye, így is bebizonyosodott a mozgás jelentősége. A felhasznált energia pótlásaként mindenki kapott egy gyümölcsszeletet, amit az egyesület biztosított.

Csapatunknak is van egy Mozogj az egészségedért elnevezésű programja, amelynek keretében heti két alkalommal tartunk nordic sétát.

Berze Péter
Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...