ÖNKÉNTESEKET várnak a polgárőrök

A képviselő és a polgárőrök: Bódy Gergő, Dömök Mihályné, Kristóf Etelka és Bitter Mónika
A képviselő és a polgárőrök: Bódy Gergő, Dömök Mihályné, Kristóf Etelka és Bitter Mónika
Az egyre romló közbiztonság javítása jelentős mértékben a bűnmegelőzésen múlik. Ebben nagy segítséget jelentenek a rendőrök mellett a polgárőrök, akik társadalmi munkában, főállás és tanulás mellett, országos társadalmi szervezetként végzik a járőrözést.

Legutóbb halottak napján a temetőben is járőröztek, vigyázva az emlékezők biztonságára, tájékoztatására.
Kristóf Etelka önkormányzati képviselő úgy gondolja, nagyon fontos, hogy a polgárőrök minél többen legyenek a lakóhelyük környékéről, mivel ott jobban ismerik a helyi sajátosságokat, ismerik a szociálisan rászoruló lakosokat.
„Jó érzéssel tölt el, hogy a körzetemben, Antalhegy és Királytelep városrészekben is több tenni akaró lakos csatlakozott már eddig is a polgárőrökhöz. Ők továbbra is várják az önkéntes jelentkezőket. Tájékoztatásul közöljük továbbá a polgárőrség telefonszámát:
06-30 621-2968.”

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...