Mi is itt vagyunk! Megnyílt a fogyatékkal élők kiállítása

Mi is itt vagyunk
Fotó: Buza Zsófia

Mi is itt vagyunk! – Másságunk jelene címmel nyílt meg a királyi Kastélyban a Gödöllőn található, fogyatékkal élőket ellátó intézmények alkotásaiból rendezett kiállítás.
A fogyatékkal élőket ellátó nappali intézmények, speciális nevelési igényű gyermekeket nevelő iskola és a Patrónus Ház autista fiataljai által készített kiállítás 5 hétig tart nyitva. Németh Ildikó, a Patrónus Ház Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója a megnyitón kiemelte: „A tárlat célja, hogy a speciális szükségletű emberek és más, sérülékeny csoportok által készített alkotásokon keresztül megmutassuk ennek a célcsoportnak az értékeit, fejlődési lehetőségeit, bemutassuk a segítő munkafolyamatokat, ezáltal közelebb hozzuk a fogyatékkal élőket a társadalom többi tagjához.”
 Gödöllő városa nevében dr. Györfi Beáta alpolgármester mondott köszöntőt. Úgy fogalmazott: a kiállított művek bepillantás engednek egy olyan csodavilágba, mint az ember lelke. Egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik végtelen türelemmel és gondossággal látják el feladatukat a fogyatékkal élőket ellátó intézményekben. Hozzátette: mindannyiunk kötelessége, hogy ott, azon a helyen segítsünk, ahol éppen vagyunk. „Kezdjük azzal, hogy elfogadjuk, tiszteljük egymást, keressük a közös nyelvet” – mondta.
 A kiállítás szervezésében közreműködött a Patrónus Ház, a Diverzitás Alapítvány, a Nefelejcs és a Mosolygó Napközi, valamint a Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat.

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...