Könyvajánló
Cliff Arnall brit pszichológus szerint az év legdepressziósabb napja január harmadik hétfője. Hogy miért? A hétfő persze teljesen érthető. Az időjárás januárban általában nagyon lehangoló. Hideg van, szürke felhők, csapadék, és nincs napsütés. Az ünnepek elmúltak, a zsebek és kamrák üresek, az újévi fogadalmak pedig – motiváció hiányában – már el is illantak ebben a nagy szürkeségben.
Nos, nem állítom biztosra, hogy pontosan január 19-én akadt a kezembe ez a könyv, de hogy a borítója alapján emeltem fel, arra jól emlékszem. A kinti szürkeség tökéletes ellentéteként színeket és vidám összképet láttam.
Oshóról annyi homályos ismeretem volt, hogy ő egy guru. Azt nem tudtam, hogy Buddhával, Nehruval, Gandhival együtt világszerte úgy emlegetik, mint aki új irányt szabott India fejlődésének. Önmagát „Zorba, a buddha”-ként emlegette, aki egyaránt képes élvezni a görög Zorba földi örömeit és Buddha csendes derűjét. A letűnt korok bölcsességét jól tudta ötvözni a ma és jövő tudományos, technikai lehetőségeivel. Viszonylag rövid ideig élt, és ő maga egyetlen könyvet sem írt, de gondolatait, tanításait követői lejegyezték, terjesztik. Ezekből a továbbgondolásra érdemes, rövid eszmefuttatásokból kapunk ízelítőt e könyvből.
„Szeresd önmagadat! Ha eljön a felismerés, hogy nem szereted magadat, akkor nincs miért aggódnod. Egy ablak kinyílt. Nem leszel sokáig a szobában; ki fogsz lépni a szabadba. Amint megismered a nyitott eget, képtelen leszel egy áporodott világban maradni. Ki fogsz lépni belőle” – részlet a műből.
A többi 364 gondolat, bölcsesség megtalálható a kötetben.
Csabai Ágnes
