Külföldi önkéntes a Waldorf-iskolában

Melek Eser a Waldorf- iskola Dióhéj című kiadványával
Melek Eser a Waldorf- iskola Dióhéj című kiadványával
A gödöllői Waldorf-iskola az idei tanévben első ízben fogadott fiatal, külföldi önkéntest az Európai Szolidaritási Testület programjának keretein belül.

Az iskola az elmúlt évben szerezte meg az akkreditációt az EU ezen szervezetétől, mert a pedagógusok fontosnak tartották, hogy az iskolában nevelődő gyermekek és tanárok nyitottá váljanak más kultúrák és az idegen nyelveket beszélő emberek felé. Nem titkolt célja volt a projekt elindításának az sem, hogy a diákokat ösztönözzék az angolul való megszólalásra, mindennapos, természetes helyzetekben a közös tevékenységek során.
A meghirdetett önkéntes helyre több százan jelentkeztek a nyár folyamán, hatalmas volt az érdeklődés, hogy gyerekekkel, a szabadban és Európa közepén tölthessenek közel egy évet, miközben megismerkednek Magyarországgal, az itt élő emberekkel, Gödöllővel és a magyar nyelvvel.
Melek Eser Törökországból érkezett a tanév elején, és elsősorban az iskolakert fejlesztésében vesz részt a nagyobb, hetedikesnyolcadikos gyerekekkel. Ősszel a palántázó előkészítésén munkálkodtak, télen pedig főleg a tankonyhában tevékenykednek. Az idejébe az is belefér – mivel hetente kicsit több mint 30 órát tölt az intézményben –, hogy az angol órákon országismeret tanításában segítsen, az ebédeltetésben részt vegyen vagy díszleteket készítsen az elkövetkezendő színdarabhoz. Melek olyannyira megkedvelte az országot, hogy szeretne jövőre is itt maradni, és az egyik budapesti egyetemen továbbtanulni, amelyhez sok sikert kívánunk neki!
                                                                                                                                Tóth Adrien

Rendhagyó családi nap a SZIA-kertben

Palántacsere is szerepel a prgramban 2026. május 30-án, szombaton a Diverzitás Alapítvány szociális kertjében ismét Családi Napot rendeznek. Ez az a nap, amelyen kézzelfoghatóan betekinthetünk az ökológiai gazdálkodásba, megismerhetjük az...

Hajdúszoboszlóról is kiemelt arany minősítéssel tértek vissza

Újabb sikert ért el a Nyugdíjas Kórus!

A „Tehetség kortalan” – ezzel a mottóval rendezték meg május 9-én, Hajdúszoboszlón a XVI. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek-Tánca, Népek-Zenéje döntőjét, ahol a Gödöllői Városi Nyugdíjas Egyesület Szurdok György Énekkara...

A civil kerekasztal vezetői és az Erkel Ferenc Általános Iskola 3. osztályosai dr. Gmesi György polgármester társaságában.

Anyák napi gongatás

Anyák napja alkalmából ismét megszólalt a Világbéke-gong Gödöllő főterén. A Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület hagyománnyá tette, hogy május első vasárnapján itt köszöntik ünnepi műsorral az édesanyákat. Ez alkalommal az Erkel...