ZÖLD OÁZIS a Paál László közben

Ilyen bográcsozót terveznek
Ilyen bográcsozót terveznek
Kétmillió forintot nyert el a Gödöllői Értékvédő Egyesület a Mol-Új Európa Alapítványtól. A pénzből egy igazi közösségi tér, egy zöld oázis valósul meg a Szent János utca Paál László köz közötti területen.

A tervek szerint legalább 30 fát ültetnek majd a helyi lakók az értékvédők segítségével, emellett fűszernövényágyás, bográcsozó és gyermekjátékok is kerülnek a területre. 
Dr. Györfi Beáta alpolgármester, a Gödöllői Értékvédő Egyesület elnöke elmondta, hogy a pályázat célja a hosszú távú fenntarthatóság és a Paál László köz közösségi funkcióinak erősítése. Ez a gyakorlatban a lakók közösségi szellemének javítását jelenti, közös kertészkedést, bográcsozást. Az értékvédők ehhez kívánnak hozzájárulni.
Varga Gyöngyi, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, hogy április 25-re, szombatra közösségi akciót terveznek, amelynek során a lakók elültetik a facsemetéket, segítenek kialakítani az ágyásokat, és önként jelentkezőket várnak a padok újrafestésére is. Aznap a lakók közösen megemlékezhetnek az áprilisi Föld napjáról, és a szervezők igyekeznek egy kis elemózsiával is hozzájárulni a lakótelepi naphoz.
A képviselő tervei szerint létrejön az örökbefogadás rendszere, azaz egy-egy lakó önkéntesen örökbe fogad egy fát vagy növényt, vállalja a gondozását, figyel rá, hogy a lakótelep új kincseit ne hanyagolják el.
„Ha az időjárás engedi, találkozunk április 25-én a Paál László közben!” – mondta.

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...