Pelifeszt a piacon

269e2310-9c49-4bbd-b6bb-90c799c2398a
Kétnapos Pelifeszttel emlékeznek meg a gödöllői zenészek Gödöllő várossá nyilvánításának 60. évfordulójáról.

A PeliKlán Egyesület szervezésében megvalósuló koncertsorozat a gödöllői könnyűzenei élet több generációját és meghatározó szereplőit hozza egy színpadra. Az eseményen olyan előadók és zenekarok lépnek fel, akik az elmúlt évtizedekben aktívan formálták a város zenei közegét. A részletekről Varga Leventét, a PeliKlán Egyesület vezetőségi tagját kérdeztük.
„A gödöllői rockéletből sokan jutottak el az országos színpadokig, és sokat találtak örömet a helyi közönség szórakoztatásában. Mi az amatőr együttesektől az országos sztárokig igyekszünk keresztmetszetet adni. Május 8-án és 9-én a gödöllői piacon felállított színpadon mindegy tucatnyi együttes kép fel, a headliner a Lőrincz Károly fémjelezte Fonogram-díjas Asphalt Horsemen lesz” – mondta.
A szervezők rajtuk kívül többek között Csányi Istvánt, Neumann Balázst és Rácz Barnabást is várják a színpadra. A koncertek között rövid beszélgetések és diavetítések idézik fel a gödöllői könnyűzene emlékezetes pillanatait és közös történeteit.

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...