Törökösök Törökországban

erasmus tig

Különleges nemzetközi élményben volt része a Gödöllői Török Ignác Gimnázium 16 diákjának, akik 2026 áprilisában Erasmus+ program keretében Törökországba, Manavgat városába utazhattak. A csereprogram témája a török–magyar történelmi és kulturális kapcsolatok volt.

A tanulókat a helyi középiskola fogadta nagy szeretettel. A hét során magyar és török diákok vegyes csoportokban dolgoztak együtt, közösen ismerkedtek a két ország közös múltjával, nyelvi kapcsolataival és gasztronómiai hagyományaival.

A program részeként történelmi foglalkozásokon vettek részt, játékos nyelvi feladatokat oldottak meg, valamint török és magyar ételeket hasonlítottak össze. A közös főzés és kóstolás különösen nagy sikert aratott.

A szakmai programokat kirándulások is színesítették: a diákok ellátogattak a Manavgat-vízeséshez, hajókiránduláson vettek részt, valamint Antalya nevezetességeit is megtekintették.

A közös élmények gyorsan közel hozták egymáshoz a fiatalokat, a hét végére valódi barátságok születtek. A program nemcsak nyelvi fejlődést és kulturális tapasztalatot jelentett, hanem önállóságot, nyitottságot és maradandó élményeket is adott a résztvevőknek.

Dr. Gémesi György polgármester és Domonkos Ernő műszaki csoportvezető a munkálatok helyszínén

Kevesebb csőtörés, biztonságosabb ivóvízellátás

A biztonságos ivóvízellátást segíti az a több tíz millió forintos beruházás, amelynek során az Alsóparkon át vezető főnyomócsövet cserélte ki a DMRV a Palotakert lakótelepig. A beruházás azért is jelentős,...

Tóth Zoltán, Némethné Melis Éva és Molnár Gergely önkormányzati képviselő a helyreállított Muki-váltónál

KERTI PARTI a Blahán

Vidám hangulat, retró zenék, finom falatok és tartalmas beszélgetések jellemezték a „Kismuki tér közösségi délutánt”, amelyet a Blahán rendeztek meg június 12-én. A kerti parti nem csak a szórakozásról szólt:...

Fábián Bertalan alpolgármester indítja a sorversenyt

Nagy sikerrel zárult a Kertvárosi Családi Nap

A tavalyi eső után idén igazi, hamisítatlan nyári hőséget kaptak a Címer utcai játszótéren összegyűlt helyiek, a Kertvárosi Családi Nap részvevői. A rendezvény főszervezői, Fábián Bertalan alpolgármester és Kristóf Etelka,...