A betyárok lepénye

PM16VQkn

Nehéz elképzelni, hogy a gödöllői betyárok Papp Miska vezetésével salátástálat ülnek körbe egy jól sikerült portya után – ezzel indokolja Kovács Tibor, hogy a könyvtár vetélkedőjére inkább egy laktató húsos lepényt készítettek el családi csapatával. Kissé hasonlít a pizzához, de tejfölös alapú, és nincs rajta sajt. 

Kovács Tibort a legtöbben Margita 344.2 TSE elnökeként ismerik. Ez az egyesület számtalan teljesítménytúrát és városismereti túrát szervez meg, és megmozgatja Gödöllő természetkedvelő, természetjáró lakosait. Tibor Gödöllőn született, de Kartalon nőtt fel, felesége pedig budapesti. Így 2000-ben úgy döntöttek, félúton telepednek le. Azóta fáradhatatlanul vesz részt a család a városi megmozdulásokon, négy éve pedig elnökként fogja össze a margitásokat. 

R E C E P T

Gödöllői betyárlepény Papp Miska módra
Hozzávalók:
(4 főre, 4 db 32 cm-es lepényhez)

A húshoz:

  • 80 dkg sertéslapocka 
  • 2 nagy fej vöröshagyma 
  • 8 gerezd fokhagyma 
  • 2 evőkanál zsír 
  • 1 evőkanál pirospaprika 
  • 1 dl száraz fehérbor (opcionális) 
  • Só, bors, őrölt kömény (ízlés szerint) 
  • 2 dl víz 

A lepényhez:

  • 500 ml langyos víz 
  • 1 kockacukor 
  • 4 g friss élesztő 
  • 750 g liszt 
  • 2 evőkanál olaj 
  • 20 g só 

A mártáshoz:

  • 3 dl tejföl 
  • 1 evőkanál liszt 
  • 3 gerezd fokhagyma 
  • Csipet só 

1 teáskanál citromlé

Elkészítés:
A hús: A húst kis kockára vágjuk. A hagymát finomra kockázzuk, a fokhagymát összezúzzuk. Egy nagy serpenyőben zsíron üvegesre pároljuk a hagymát, majd hozzáadjuk a húst és fehéredésig sütjük. Mehet bele a fokhagyma, a pirospaprika, a só, a bors és a kömény. Felöntjük borral és a vízzel, majd fedő alatt szép lassan nagyon puhára pároljuk. Ha szükséges, akkor pótoljuk a levet.

A lepény: Kevés langyos vízben cukorral és egy evőkanál liszttel felfuttatjuk az élesztőt. A lisztben elkeverjük a sót, majd az élesztős keveréket és az olajat hozzáöntjük. Kézzel vagy géppel alaposan kidagasztjuk. Langyos helyen, letakarva, egy órát kelesztjük. Nyújtódeszkára borítjuk, négy gombócot formálunk belőle, letakarva további 15 percet kelesztjük.

A mártás: A tejfölt simára keverjük a liszttel, zúzott fokhagymával, sóval, citromlével.

Összeállítás és sütés:

A tésztagombócokat nyújtódeszkán kb. 30 cm átmérőjű, 5 mm vastag koronggá nyújtjuk, majd nyújtófára tekerve sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük.

Rápakoljuk a húsos feltét negyedét. Így járunk el a többi 3 gombóccal is. (Ami sütőnk 4 emeletes, négy tepsiben egyszerre tudtuk a sütést végrehajtani.)

A lepényeket rajtuk a hússal alaposan előmelegített sütőbe tesszük és megsütjük. Légkeveréses sütő, 220 °C, sütési idő 22 perc.

Az egyenletes sülés érdekében érdemes a tepsik sorrendjét néha megváltoztatni, elölről hátra fordítgatni.

Tálalás:

A megsült lepényeket meglocsoljuk a tejfölös mártással, pirospaprikát és aprított petrezselymet szórunk rá.

Felcikkezve, frissen, forrón tálaljuk

A klub kirándulása Szigetváron

Bemutatkozik a gödöllői Honvéd Nyugdíjas Klub

1982 végén alakult meg elődszervezetünk, a Gödöllői Fegyveres Erők és Testületek Nyugdíjas Klubja – így kezdi a Honvéd Nyugdíjas Klub bemutatását elnökük, Lányi Aladár. – 2013. január 31-én Szurdok György...

Piros flashmob a főtéren

Sikeres volt a Nyugdíjasok Hete

Ünnepi műsorral kezdődött, jó hangulatú szüreti bállal zárult a Nyugdíjasok Hete Gödöllőn. Az idősek világnapjához kapcsolódó rendezvénysorozatot a Gödöllő Városi Nyugdíjasok Egyesülete szervezte, több helyszínen kínálva alkalmat a találkozásra és...

Gödöllői kertbarátok a Stefánia Palotában

Bemutatkozás a Stefánia Palotában

A Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége, melynek a Gödöllői Kertbarátkör is tagja, évente megrendezi terménybemutatóját a budapesti Stefánia Palotában. Erre idén szeptemberben került sor. Mi, gödöllői kertbarátok is részt vettünk...